mióta anyu felakasztott pár játékot a kiságyam fölé, nagyon szeretem, ahogy az idő telik... és én sem unatkozom. most újabban egy kis nyusziszerűséget aggatott fel, és én annyira tudom csodálni, hogy anyu és apu el vannak ámulva, hogy sok-sok ideig egyedül maradhatok a kiságyamban, és nem nyugtalankodom, zsémbeskedem, amíg a kis nyuszika mozgolódik a fejem fölött, és énnekem van, mit néznem. ők még nem tudják, de ez az életem azon szakasza, amikor felfedezem a körülöttem levő világot. mostmár nemcsak hangokra reagálok, hisz egyre jobban látom, mi történik körülöttem.

Szerinted, melyik a kedvenc játékom az alábbiak közül? (szólj hozzá, és szavazz valamelyikükre...) Amúgy sokkal több van nekem, de egyelőre ezeket szeretném jobban megismerni...

• tehénke
• Celesztina
• malacka
• csámpi-hápi
• nyúl

apu ma is és a tegnap is dolgozni ment a házikón...megint anyuval maradtam, kettesben. de mi szeretünk ketten lenni. amúgy a tegnap látogatóink is voltak, anyunak tanítványai, amiből mostmár végre én is kiokumláltam, hogy anyu tanár az egyetemen. vajon a diákok is annyira szeretik, mint én? remélem nem...

úgy tűnik ma is lesz látogatónk, ha minden igaz, apunak egy kedves ismerőse jön el meglátogatni. nem is tudom, nincs több kedvem írni ma... olyan szép idő lett, hogy inkább megyünk anyuval sétálni...

ma anyu és apu elvitt oda, ahová anyu járt terhestornászni... ott volt az a néni, akinek a hangja nagyon ismerős volt nekem, pedig sosem láttam még... és ott volt az a sok néni és mindegyik kisbabát várt. nem egészen értem még ezt a terhesség elméletet, na meg hogy a kisbaba ott van bent a nénik pocakjában, mert tisztán emlékszem még, hogy ahol én voltam ott narancssárga volt minden, és meleg... de ki tudja?

namostmár, ott volt még másik 3 anyuka kisbabájukkal együtt, és olyan szépek voltak mind, hogy az csoda. amióta apu mutogat engem magamnak a tükörben, azt hittem én vagyok a legszebb kisbaba, de mostmár tudom, hogy vannak még más szép kisbabák is. és ők is sírdogálnak, ha bajuk van, visítanak, ha fáj a hasikájuk, tehát úgy tűnik, hogy egy receptre készültünk mindnyájan, csak éppen nem mindenből került egyformán mindenkibe... legalábbis én úgy vettem észre, hogy én voltam a legnyugodtabb. Igaz, hogy míg a többi anyuka egyedül volt a kisbabájukkal, anyunak nem kellett egyedül jönnie velem, mert jött apu is. ez gondolom nagy segítség volt anyunak.

tetszett nekem ez az egész, mert nem én voltam az egyedüli kisbaba. még mosolyogtunk is egymásnak, Andorral, Eszterrel és Gyopárral.

ő ugyanígy mondaná

vagy ahogy ő mondaná: anyával

apu néha szokta mondani, hogy tisztára úgy festek, mint egy kisfiú. ez elméletileg nem zavar engem egyelőre, hadd érezze néha úgy, mintha kisfia lenne, és nem kislánya, ha ez boldoggá teszi. majd hátha lesz egy kisfiú testvérem, és akkor visszanyerem teljes jogomat a kislányom kifejezésre. akár le is védhetem majd a családon belül...

amugy, a vicc kedvéért anyuval készítettünk pár fotót rólam, ahol valóban nagyon kisfiús vagyok, aki nem ismer, annak úgy is festek, mint egy kisfiú. ezért jó ez a Szamóca név, hisz az fiúknak is lányoknak is jó. egész jól kitalálta nekem anyu és apu ezt a becenevet, de azt hiszem, én mégiscsak jobban szeretem a sajátomat, azaz a kicsiZonga nevet.

ma reggel korán úgy ébredtünk, hogy kirándulni megyünk. Apunak dolgozni kell menni a házhoz, de anyu és apu úgy döntött, hogy mind megyünk, s míg apu dolgozik, addig anyuval mamánál leszünk. ez nagyon jól hangzott, úgyhogy még játszásra is került kedvem reggel 7 órakor, míg anyu meg apu elkészült. aztán kiderült, hogy a végső döntést igazából a hőmérő hozta meg, ugyanis apu azt mondta, hogy mivel egész éjszaka esett az eső, ha véletlenül 0 fok alatt van, akkor várunk még egy alvás-evés-böfiztetés részletet. De aztán, mivel 4 fokot mutatott a hőmérő, útnak indultunk. én még mindig nem értem, hogy tud dönteni egy hőmérő, de örülök, hogy javunkra döntött... én egy-kettőre elaludtam, aztán mire felébredtem, igazi fehérség vett körül mindent, anyu meg ezt a végtelen mindenséget hónak nevezte. kicsit hideg volt, de mindenesetre szép látvány.

Aztán apu dolgozni ment, mi meg főztünk, ettünk, aludtunk, sétáltunk a hóban. egész szép volt. Mama is nagyon örült nekünk, de alig hitte el, hogy jöttünk ebben a nagy télben. Aztán délután útnak indultunk hazafele. kicsit nehezebben aludtam el hazafele az úton, de aztán, mire felébredtem, máris közel jártunk az otthonunkhoz.

Nagyon örülök, hogy néha utazunk is. azt hiszem, szeretek utazni.

ma szörnyű dolog történt délután, éppen, mielőtt apu hazajött volna. beleakadtam a kiságyam egyik rácsába. azaz beleakadtam... hozzámragadt. vagy nem is tudom, hogy mondjam, de elkezdtem magam fele húzni, és nem jött. és ekkor vettem észre, hogy van nekem valamim, ami kilóg, előlóg, elrugaszkodik néha tőlem... anyu azt mondja, nem kell aggódnom, csak az öklöm/kezem az, amitől én annyira beijedtem, és semmi gond nincs, neki is van, mindenkinek van. Dehát könnyű neki, ő már évek óta együtt él a kezével, míg én még csak most kezdem megismerni az enyémet, és kicsit félek, hogy mi lesz, ha nem fogunk túl jól kijönni egymással. mindenesetre elég meghökkentő felfedezés volt. jaj, és hogy az egész dolog még ijesztőbb legyen, nem is biztos, hogy csak egy van belőle. sőt, peluscsere közben, mintha még láttam volna valami hasonlót/hasonlókat, de az(ok) mintha kicsit másképp sikerült(ek) volna...

na mindegy mostmár, állítólag nem lehet semmit sem tenni, viszont még nem teljesen tiszta ez az egész história... nagyon várom már ma estét, hogy fürödjünk, és ha minden igaz, ma újra a nagy kádban fogunk fürdeni, lehet, hogy lesz lehetőségem fülön csípni a lényeget...

a tegnapi fárasztó nap után nagyon jól esett egy kis csendes délelőtt csak anyuval. aludtunk is egy jót együtt, szinte három órát, szerintem anyunak is legalább olyan jól esett, mint nekem. olyan jól elvoltunk itt ketten, hogy még sétálni is elfelejtettünk menni. de, hogy a friss levegő ne maradjon ki a mai nap programjából sem, anyu felöltöztetett, és kimentünk az erkélyre. aztán elaludtam ott kint, pontosan úgy, ahogyan sétálás közben...

ma nagyon sokat olvasott nekem anyu, lehet, hogy anyu foglalkozásának van köze az íráshoz/olvasáshoz, és emiatt olvasunk ennyit. lehet, hogy valamiféle irodalmár. én kismadár, ő irodalmár. tehát ha én is irodalmár leszek, ha felnövök, akkor lehetnék irodalmár-kismadár. :) még rímel is...

ma sok-sok látogatóm volt. apu kedvenc munkatársai jöttek el, amit én is eléggé vártam, hisz íme egy lehetőség, hogy kiderítsem hányadán állnak a dolgok...

hát, meg kell mondanom, egyedi tapasztalat volt. először is akkora ajándékkal érkeztek, hogy kétszer beleférek a dobozába, ami kicsit meg is lepett, hisz nem vagyok szokva a nagy ajándékokhoz, nem is szeretnék hozzuk szokni... ilyen kicsi lánynak olyan nagy ajándék kicsit nagynak tűnik. aztán beszélgettünk, csodálkoztak és csodáltak, remélem kicsit meg is kívánták a babázást énmiattam, aztán tortáztunk, végül kibontották az ajándékom. én sajnos belealudtam a sok csodálkozó tekintetbe, de lesz még időm bepótolni a lemaradást. kaptam egy etetőszéket. remélem nem azért, mert úgy gondolják, hogy nagyon vékonyka vagyok, és egyek többet... nagyon kedves emberkék, ki tudja, még a végén kiderül, hogy apu valamiféle szolgáltatás központú környezetben dolgozik...

közben ott szép sorra szinte mindenki kipróbálta, hogy milyen érzés engem ölben tartani, én meg próbáltam mosolyommal jó benyomást kelteni. végülis szeretem, ha vannak látogatóim, hisz akkor mozgás és beszélgetés van a házban, amit én egyelőre nagyon díjazok.

anyu, amikor éjszaka megetet, általában féloldalra fordít, és lefeküdve bonyolítja le a műveletet. aztán pár napja anyu és apu észrevette, hogy én szinte át tudok fordulni a hasamról a hátamra, de aztán ma anyu rájött, hogy úgy tűnik, nem is a hátamra akarok átfordulni, hanem oldalra, hisz éhes vagyok, és enni szeretnék. Nagyon tetszik nekem az, amikor anyu és apu kiokoskodja ezeket a dolgokat. igazi fejtörő helyzetek, de ők mégis képesek kitalálni, megérteni. visszatérve a kis célomra, amely keretén belül ki szeretném deríteni, hogy mivel foglalkozik anyu és apu, amikor dolgoznak, azt hiszem, nem lesz nehéz dolgom, hisz bizonyosan örököltöm tőlük ezt a kiderítős, kiköbzős, okoskodós tulajdonságot...

azt hiszem, most elkezdek gondolkodni ezen... de mivel amikor gondolkodom, elég gyorsan jár az eszem, a megfelelő biztonsági lépéseket kénytelen vagyok megtenni... amint a mellékelt kép mutatja :)

anyu ma versikéket mondott nekem. én meg próbáltam utána mondani, de sajnos csak valami monofrekvenciájú hablaga jött össze. de anyu nagyon türelmes és kitartó, úgyhogy nagyon megdicsért, majd újból mondogatni kezdte ugyanazt a versikét, hátha most pontosabban tudom majd visszahablagolni. az érdekes az, hogy én jóval hamarabb meguntam, mint anyu. Anyu szépen türelmesen csak ismételgette, mindig ugyanolyan nagy figyelemmel ejtve a hangsúlyt éppen oda, ahová annak lennie kell ejtve, énmagam nagy elcsodálkozására.

anyu nagyon türelmes. azt hiszem, ha nem választott volna még karriert, akár tanárnő is lehetne. tényleg... vajon mivel is foglalkoznak a szüleim??? azt hiszem, utánajárok ennek a dolognak, mert eddig csak azt látom, hogy anyu minden nap egész nap velem van, mint egy full-time anyuka, apu meg elég későn szokott hazajönni, aztán meg különféle labdajátékokra megy. Nem hinném, hogy sportoló lenne, mert túl gyakran lesérül. hm... ez igencsak jó kihívásnak bizonyul, úgyhogy utánajárok a dolognak... egyelőre most alszom egyet, hátha álmodok valamiféle tervet. azt szokták mondani, hogy a zseniális dolgokat mindig előre megálmodják... mint azok a kis majmocskák és a kémia, bármi legyen is az.

esetleg te is segíthetsz különféle tippekkel, hogy hamarabb fényt illusztráljak az igazságra. De ne feledd, csak tippeket várok, semmiféle pontos válasz, hisz még a végén elkényelmesedem... :)

ma délután, miután hosszút sétáltunk anyuval és apuval, nem tudom pontosan, miért, de anyu és apu bemártották a kezem feketeribizli szörpbe, aztán próbálták egy fehér lapra nyomtatni a kézlenyomatom. csokoládéval is akartak próbálkozni, de miután látták, micsoda locsi-pocsit intéztem a feketeribizlivel, végül lemondtak a csokoládéról. nem igazán tudom, mit akartak, de mellékeltem az eredményt, hátha valaki ki tud segíteni...tehát ha ötleted lenne, mi akar ez lenni, súgd meg nekem is, kérlek, a hozzászólások részlegen...

mindenesetre utána nagyot fürödtünk, méghozzá a nagykádban, az egész család. kicsit megijedtem az elején, mert már fáradt voltam, de aztán egész jól sikerült. locsi-pocsi, méghozzá az igaziból... remélem, még fogunk így fürdeni...

apu ma egész nap itthon lesz. csak közben megy el egy kis labdajátékra, de amúgy végig itthon lesz, és ennek én már előre örülök, hisz apu nincs túl gyakran itthon. miután felkeltünk, máris jó sokat foglalkozott velem, ő altatott el, miután anyu megetetett. elalvás közben még mosolyogtam is neki, amitől ő, azt hiszem, kicsit elolvadt. valamelyik nap, amikor velem foglalkozott estefele, és közben ment a babazene, amit anyu tesójáéktól kaptunk, apunak szokatlanul fényes lett a szeme. akkor úgy történt, hogy miután párat mosolyogtam neki, hirtelen elfényesedett a szeme. nem tudom, mi lehetett, kicsit zavarba is jöttem, de aztán elmúlt neki. én nagyon szeretem anyut és aput. amúgy ma nemcsak neki mosolyogtam, rajta is mosolyogtam kicsit, hisz olyan vicces szakállat faragott magának, hogy csak na...

anyu nagyon szeret fényképezni... azt hiszem, aputól kapta el e ragályos szokást, mindenesetre nagyon szereti pattogtatni azt a kis fényes gombocskát. és azt hiszem, hogy ért is hozzá... azaz nem értek én hozzá, de ez a kép nagyon tetszik nekem.

és sokkal kitartóbb is, mint apu. nemrég észrevettem, hogy mégha nem is beszélt erről a témáról, minden sétálásunk alkalmával lefényképezte az őszi fák magányát. minden nap. lehet, hogy megfigyelést tartott, aztán nemsoká összehasonlítja azokat a képeket, és lehet, hogy rájön valamiféle összefüggésre. vagy csak egyszerűen látni fogja az idő múlását egy ilyen ártatlan kis folyamatban... lehet, hogy emiatt is fényképez le engem is nap mint nap, hogy később láthasson engem, ahogy felnőttem... 

de végülis ő is tudja, hogy az, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan, sőt, még különféle fényképezőgép objektíveknek is... az igazi változást, ami engem illet, nem a fotók fogják felvázolni... gondolom

azt hiszik a felnőttek, hogy mi kisbabák semmi sem tudunk, vagy minden úgy van, ahogyan az látszik. Pedig azt hiszem, nem így van... ma egész mondatokat hablagoltam anyunak, és néha-néha mintha értette is volna, máskor meg egész más dolgokat értett, vagy akart érteni... nem is tudom, hogy van ez, de azt hiszem, nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ezért van az is, hogy amikor elalszom anyu vagy apu ölében, de aztán letesznek, rögtön felébredek. ugyanis lehet, hogy úgy tűnik, hogy alszom, de igazából én még félig ébren vagyok. Lehet, sokszor úgy tűnik, hogy csak hablagolok, de igazából én igaziból beszélek... csak sajnos nem mindig érti anyu vagy apu... bizony ám, lehet, hogy csukva a szemem, de attól még látlak...

Ma állítólag sok látogatóm lesz. de igazából ma nincs nagy kedvem semmire. még a kiságyam fölött forgolódó pillangók sem keltették fel az érdeklődésem... azt hiszem, kellenek ilyen napok, amikor igazából semmire sem jó az ember. végülis biztosan kellenek ilyen napok, mert ha nem kellenének, nem lennének... gondolom.

apu ma kesőn fog hazajönni, úgyhogy amikor látogatók lesznek, ő itthon sem lesz. lehet neki sincs kedve látogatókra, vagy csak megint nagy mozgolódás van a munkahelyén, és ott kell lennie. nem tudni... amúgy anyuval ma sokat mászkáltunk a sétáláskor. csak az a baj, hogy rettentő hideg volt. ha nem lennék ilyen kis gombóc, lehet még meg is fáztam volna... na persze, és ha nem lettem volna úgy felöltöztetve...

Tegnap anyu bemutatta legújabb barátomat, egy sárga kiselefántit. ajándék, diákok hozták. anyunak meg apunak könyvet hoztak, amiben azt olvasták, hogy én vagyok az ajándék. nekem meg az az ajándék, hogy újabb és újabb barátaim vannak: keresztanyutól Celesztina és Kismalac és Tehénke és Csámpi Hápi, mamától a fürge-vidám pillangók, s most a kiselefánti.

sokszor úgy érzem, hogy ez nagyon sok ajándék ahhoz képest amit én ajándékozok anyunak meg apunak, igaz, azt minden nap, a lehető leggyakrabban: a mosolyomat. dehisz én kicsike vagyok, csak ennyit adhatok. most meg alszom egyet, hogy holnapis tudjak jó pihenteket mosolyogni.

ma anyuval újból sétálni mentünk. kicsit hideg volt, úgyhogy anyu nagyon felöltöztetett. szerintem úgy nézhettem ki, mint egy eszkimó. most kezdem érteni, hogy amikor anyu vagy apu orrával megérinti az én orrom, miért nevezik ezt eszkimó puszinak. merthogy ezek az eszkimók úgy felvannak öltöztetve, hogy az arcuk nem is látszik, nem is lehetne őket megpuszilni.

ma jót sétáltunk. anyu rájött, hogyha séta közben beszélget hozzám, vagy apuval ha ő is ottvan, akkor nyugodtabb vagyok, mélyebben alszom és nem nagyon ébredek meg útközben, még mielőtt hazaérnénk.

amúgy pénteken  nagy dolog történt... csak elfelejtettem elmesélni. az történt, hogy anyu észrevette, hogy én már igaziból figyelem a dolgokat körülöttem. anyu felkötött egy színeske zörgőt a kiságyam fölé, és én jó hosszan figyeltem azt ahogyan mozog, forog, követtem a szememmel, próbáltam felfedezni, hogy miért is mozog úgy, ahogyan mozog. nagyon ellehettem ott egymagamban, és anyu nyugodtan végezhette a dolgát. így tehát mikor szombaton apu hazajött, elhíresztelte anyu, hogy én milyen ügyes vagyok, és figyelem a tárgyakat. aztán azóta is rázogatják nekem a zörgőt, már-már idegesít a zokogó hangja...

hűha... valóban nagyon sokat játszodtunk anyuval és apuval az este, hisz az éjszaka több, mint 8 órát aludtam egyfolytában. én sem tudom hogy bírtam ki szopizás nélkül, és igazából azt sem tudom, hogy anyu hogy bírta ki, hisz biztosan nem volt neki olyan gondtalan az éjszaka, mint nekem. Lehet, hogy mégiscsak mama segített a rendszert gyakorlatba ültetni? hisz minden olyan pontos volt, míg itt volt, most meg alig ment haza, én már kétszer annyit alszom, mint amennyit kellett volna, és biztos megnehezítettem anyu dolgát.

Kérlek anyu, ne haragudj rám, amiért aggódásra adtam okot. amúgy biztosan minden rendben lesz, hisz anyu nagyon erős és ügyes, alkalmazkodik utánam. végülis én vagyok a kicsike egyelőre.

újra itt a hétvége. Apu még csütörtökön elment dolgozni a házunkon, úgyhogy csak anyuval és mamával. nagyon szép napok voltak ezek, hisz anyu és mama szeretik a rendet, úgyhogy minden nap pontban 9-kor fürdettek, és minden olyan pontos volt. lehet, hogy én is ilyen szervezett kislány leszek. ugyanis tetszett nekem ez a rendszer. legalább mindig tudtam, hogy mi következik, és hogyan.

aztan szombaton este jött apu. és játszodtunk este jó sokat. nagyon hiányzott nekem apu és a hangja. Sokan azt mondják, hogy valójában, amikor ilyen aprócskák vagyunk az egész világ egy nagy homályba merül, és igazából nem is tudjuk az embereket megkülönböztetni, habár nem így van ez. ha beszélnek hozzánk, a hangból mindent megértünk/megérzünk. Én nagyon szeretném, hogy anyu és apu mindig ott legyenek együtt mellettem...

Keresztanyumtól kaptam, még mielőtt megszülettem volna egy orrtisztítót. De sajnos nem nagyon szerettem, mert csak kínozott vele anyu és apu, nem igazán működött úgy, ahogyan azt elvárták a szüleim. Így történt, hogy anyu azt javasolta apunak, hogy kell vásárolni a porszívóra egy olyan speciális fejet, amivel kiporszívózzák az orromat, de apu kicsit idegenkedett a dologtól, hisz ő tanult fizikát és úgy érezte, hogy az akár veszélyes is lehet. Azt mondta, ha a porszívó képes beszippantani egy diódát az eredeti intel alaplapról, akkor talán inkább ne használjuk erre a célra. Hogy-hogynem csak odajutottunk, hogy apu gondosan felszerelte a speciális részt a porszívóra, és igaz, hogy minimális erővel, de nekiláttak az orrom kiporszívózásának. Hát nem is tudom, hol kezdjem. Először is a hang, az nagyon nyugtató, azaz szeretem a monoton zajokat. Ezt már felfedezték akkor is, amikor apu falat fúrt, miközben én nyugodtan tudtam aludni... Aztán a bizonytalan szaggatott szippantással ellentétben, egy csiklandozó, felszabadító érzést kiváltó esemény az egész procedúra, úgyhogy nagyon szeretem. És utána még kacagni is tudtam, hisz olyan jó érzés volt, hogy nem kell kortyogjak-hortyogjak folyton.

na megvolt a látogatás. Azt mondták, nagyobbnak és okosabbnak tűnök, mint valójában. nagyon büszkék rám. csak úgy csodálkoztak, hogy milyen szépen mosolygok, és milyen értelmes arcokat vágok... én szeretem, ha látogatóim vannak. 

később elmentünk anyuval és apuval sétálni. én nagyjából végigaludtam az egész sétát, talán a végére ébredtem fel, de amúgy egész jól aludtam. most, hogy apu ott volt, kicsit távolabb mentünk, mint anyuval szoktunk. olyan szépen csengett a víz körülöttem, hogy eszembe jutott az esti fürdés... nagyon szeretem a vizet. remélem még fürdünk úgy, mint egyszer régebben, amikor apu a nagykádba tett, és éppen csak, hogy fogta a nyakam, hogy a fejem ne menjen be a víz alá. Most lefekszem aludni, mert eléggé kifáradtam ma a sok látogatástól, valamint a hosszú sétától.

ma apu, miután felkeltünk, tisztába tett. nem szokott ő túl gyakran tisztába tenni, de hétvégén próbálja bepótolni a lemaradást. Aztán játszodtunk anyuval és apuval, és végre mostmár kaptam elég figyelmet ahhoz, hogy beszélgessek velük. Remélem értették, amit mondtam, hisz nagyon fontos dolgokat mondtam: anyu, apu: én nagyon szeretlek titeket. vigyázzatok rám, ahogy eddig tettétek, mert ígérem, hogy amikor nagyobbacska leszek, büszkék lesztek rám. 

Nos, most alszom kicsit, hisz később sok-sok látogatóm lesz, Mónika, Rudi és anyu szülei. Kialszom addig magam, habár az éjszaka nagyon sokat aludtam, volt olyan, hogy két szopizás között még 5 órát is.