Ma anya azzal állt elő, hogy vége van az évnek, s hogy holnaptól új év kezdődik. Aztán egy kis versikét mondogatott nekem, amiből nekem csak a "vissza-vissza" tetszett. S úgy látszik az óév megérdemli, hogy szépen búcsúztassuk, mert mind felöltöztünk szépen a tiszteletére. Vagy az új év köszöntésére? Nem is tudom, ezt nem magyarázták el. Én mindenesetre felvettem szép ruhácskámat, többször lehúztam, mint ahányszor felhúztam a pampócskáimat, írtam kedves ismerőseimnek egy üzenetet, aztán gyorsan elaludtam.

Itt jártak a medgyesi nagyszüleim, s azt hiszem, ezúttal egyformán megijedtünk egymástól. Én tőlük, ők tőlem. próbálták bepótolni a kihagyott időt, de olyan sokat beszéltek hozzám, hogy kicsit elfáradtam, és nyűgös lettem. erre meg ők nem tudták mitévők legyenek, és az egész egy síros délutánná változott... Anyu azt mondja, ez az egész egy láncreakció, de ez nekem valahogy érthetetlen, hisz csak oda-vissza történt az egész...

Lehet csak fáradt voltam, és azért nem tudtam játékos és mosolygós lenni...

az utóbbi időben bejön nekem ez a kistehénke... nem tudom miért, aligha van bármi köze ahhoz, hogy én tejecskén élek, mindenesetre nagyon kis szimpatikus számomra. lehet amiatt, hogy olyan tiri-tarka-barka, mint ... nem is tudom, láttam-e még hasonló tarka-barkaságot. kinevezem kedvenc játékomnak.

megérdemli.

ki van ott?

azaz helyesbítek: nem a babák buborékoltak, de így viccesebbnek tűnt nekem a cím...

Szóval ma délben anyu megtaxiztatott, hisz apunak nem volt ideje elvinni minket babatornára, ahol sok-sok hozzám hasonló kisbaba mászkált fel alá, mint zsidóban a fájdalom... meg kell hagyni, olyan mozgás volt ott, hogy az ritka, de voltak ott ismerős arcok is... pl. ott volt Gyopár, Eszter és Andorka is. róluk már meséltem, és íme, újra együtt, egy helyen. Amúgy megegyeztünk a lányokkal, hogy mivel Andorka kisebb nálunk több nappal is, és ő az egyetlen fiúcska, becézni fogjuk, mi a nagyobbak... érdekes módon rögtön egyetértettünk... :)

aztán volt ott sok-sok érdekes dolog: buborékoló csövek, sok-sok tükör, falra vetített kép, sok-sok labda. Apu már többször mutogatta nekem a tükröt, de én valahogy még mindig nem értem, hogyan is működik... hisz valahogyan aput megduplázza, és ott van apu ölében egy kisbaba is, aki mintha-mintha hasonlítana rám, de nem én az, hisz amikor én csúnyán nézek rá, ő nem kezd el sírni, míg ha ő néz csúnyán rám, én elkezdek sírni... szóval mintha én, de mégse... na itt rengeteg tükör volt, körbe-körbe... szép volt... remélem anyu még visz majd ilyen helyekre, ahol elcseveghetünk a lányokkal a legújabb divatról, ruhákról vagy akár Andorkáról.

ma bedugtam a kezem a kistakaróm alá, és felemeltem, mozgattam, hadonásztam vele... a végére meg egész kiselőadás lett belőle, amelyben a két kezem a két főszerepet vállalta el, míg a nézőközönség szerepét anyu meg jómagam vettük át. Nem is tudom, kinek tetszett jobban az egész előadás, mindenesetre én nagyon jól éreztem magam... anyu mesélte, hogy lehetnék akár bábszínész is. meg kell gondolnom, mindenesetre már úgy érzem, túl sok minden van ott kint a nagyvilágban, amivel foglalkozni lehet, úgyhogy nem is értem, hogy lehet az, hogy egyes emberek unatkoznak, nem találják a helyüket a társadalomban, nem igazán értik, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb számukra...

én azt hiszem, én rengeteg minden leszek, ha nagy leszek, hisz számomra nem az a baj, hogy nem tudom, hogy valami talál-e énnekem, hanem az, hogy annyi minden lehetnék, hogy nem fogok tudni egy dologgal betelni.

Azt hiszem, valami oka van annak, hogy itt ez a két hadonászó - anya mondta - kezecske nekem. Valamit kezdenem kell velük, egyelőre figyelem őket, s örülök, ha valamit elkapok véletlenül. Leggyakrabban a takarómat gyűrögetem, ízlelgetem, de van úgy, hogy elérem Moshit vagy Kínát. Talán ezért perdülnek meg, de ki tudja. Azt tudom csak, hogy ilyen mélyen kell dünnyögnöm, hogy ne legyen olyan ijesztő ez a felfedezősdi.

Az örök játék, soha nem unom meg.

moshival beszélgettünk ma jót. de mivel nem voltam túlságosan megihletődve, kezemtől próbáltam segítséget kérni... egész vicces lett. a pillanat meg is lett örökítve. ami megvan, az nem vész el, hacsak be nem üt a tűzvész...mondta apu, akiről ma kiderült, hogy mi is a foglalkozása... igaz, anyunak jókora szerepe volt ebben a felfedezésben, hisz séta helyett fogott engem, bepászított a kengurumba, és elsétált velem apu munkahelyére. persze erre én csak később jöttem rá, hisz amúgy minden olyan hirtelen történt...

egyszer csak ébredek fel, és ott van körülöttem több tíz emberke és még több olyan fényes, képeket gyorsan váltogató képernyő. és mindenki azt csinálta, amit apu szokott itthon, amikor azt mondja, dolga van még a gépen... tehát apu nem más, mint irodakukac. nos, a lényeg viszont az, hogy ekkora csodálatnak még, azt hiszem, nem örültem. minőségileg mindenképp igen, de mennyiségileg aligha... mindenki csak úgy dongott körülöttem, meg akartak fogni, beszéltek hozzám, cirogatták a kezem, szóval mindent kipróbáltak, amit egy kisbabával ki illik próbálni. be kell vallanom, én sem unatkoztam, volt ott elég kíváncsi arc, melyek között ámulhattam és is, keresgélve a legérdekesebbtől a legmeghatódottabbon át a legcsodálkozóbbig.

apu aztán elmagyarázta, hogy ő informatikus... azaz affajta zongorista, akinek a zongorájának minden billentyűje egyformán szól, főleg azok számára, akiknek gőzük nincs ehhez a zenéhez...

ma anyu és apu, a tegnapi hosszú utazások nyugalmára alapozva, elvitt egy nagyüzletbe. az elején aludtam, de aztán mikor felébredtem, pont a pelus részlegen kandikáltunk a sok ember között. sokan megcsodálták a nyuszifelszerelésem, de ugyanakkor a békét, a nyugalmat és a türelmet is, amely jellemezte a magatartásom. nekem tetszett ott a nagyüzletben, de amikor az üdítő részlegre értünk, akkor már kicsit uncsi lett az egész.

Aztán átmentünk a ruhás üzletek egyikébe, anyu vásárolt egy rakás ruhát, hisz az elmúlt pár hónapban kicsit megváltoztak a prioritások, de főleg a ruhák praktikusságát tekintve kellett pár új darabot becsempésznie a ruhatárába. nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, én is kaptam egy kis piros felsőt. alig várom már, hogy anyu rámadja...

Ha valaki azon gondolkodna, hogyan ébred egy kisbaba, akkor én megmutatom. apu lekapott a tegnap, miközben mamánál voltunk messze-messze, ott, ahol anyu gyerekkorát töltötte. tetszett nekem ott a nagycsaládban, hisz mindenki rám figyelt, és el voltak csodálkozva, milyen ügyes kisbaba vagyok. És ölbe fogott mama is, tata is, dédimama is. én szeretem, amikor ölben tartanak, és nem a kiságyamban kell unalmasan lapulnom...

Aztán hazafele beléptünk másik mamához is, úgyhogy teljes volt a kép, mindenkit meglátogattunk. Amúgy meg a nap fénypontja az volt, hogy én voltam a Mikulás... Igaz, még nem szekérrel és rénszarvasokkal mászkáltam a sűrű ködben, ott fent a magasban, mert még nem tudok ülni a szekér padján, de hamarosan...

...itt járt.

ma apu előszedte a hintaszékem, amit keresztanyutól kaptam. nagyon kényelmes, és még játékokat is lehet rá felkötni, tehát praktikus is. Anyu keresztanyjától kaptam is egy kis játékot, anyu elnevezte Kínának, míg a hintaszékkel együtt kaptam két másik kis macit, akiknek a neve Moshi és Toshi lett. Ígyhát ma délután Moshival, Toshival és Kínával hintáztattam magam az új székemben.

Mellesleg ma volt a születésnapja keresztanyumnak, írtam is neki üzenetet, aminek ő nagyon örült...és hamarosan a Mikulásnak is kell jönnie, úgyhogy most szépen elalszom, hogy lássa a Mikulás, milyen jó kislány vagyok.

anyu kapott egy kis tanulságos filmecskét egy másik kedves anyukától és meglepődve konstatálta, hogy nagyon érdekes dolgok vannak benne: egy egész pici baba szó-repertoárja. másnéven a kisbabák egyedi nyelvezete, amikor próbálják felhívni a szüleik figyelmét, hogy valami nem felel meg nekik.nem egy ördöngös dolog, és mivel én élő példa vagyok, hogy igenis megfelel a valóságnak a dolog, szíves figyelmébe ajánlom minden anyukának, vagy leendő anyukának. Mellesleg nemcsak megfigyelés alapon bizonyítható az alábbiak valódisága, hanem biológiailag is, amint az komolyabb okoskodás után kiderülhet.

Nos, akkor íme az a híres 5 szó, amit minden anyukának tudnia kell, és nem feltétlenül kell saját tapasztalatából felfedezze ezeket:

1. NEH - anyu, éhes vagyok
2. OWH - anyu, mostmár jó lenne aludni, mert álmi vagyok
3. HEH - igazán segítene egy peluscsere, mert kicsit kényelmetlenül érzem magam
   
4. EAIR - most ne zavarj: "nagy munkában" vagyok
5. EH - kis buborékok zavarnak ott bent. anyu, vegyél fel kérlek...

a tegnap késő délután anyuval kaptunk egy szál virágot aputól. én nem igazán értem, mi a lényege a virágnak, esetleg mi a jelentése, de nagyon szép, és csak csodálni lehet. gondolom, majd ha nagy leszek, megértem, és nemcsak csodálni fogom, hanem értékelni is.

amúgy este fürödtünk, és most először habfürdős fürdőt készített elő apu. nagyon érdekes volt, kicsit megtévesztő is, nekem olyan ennivalónak tűntek a habok, és meg akartam kóstolni a habokat. Aztán mikor anyu és apu nem figyelt egy pillanatra, sikerült is jól belemártanom a kezem, és a számba tennem a habot. aztán olyan jóízűen majszolgattam a habot, hogy még apunak is meg kellett kóstolnia. igazából nem volt semmilyen íze, de az összetétele, selymessége igazán csalogató azóta is. kíváncsi vagyok, miből készítik a habot. 

Közben még kiokoskodtam valamit: apu, miután hazajön, még szokott néha-néha dolgozni a számítógépen... erre én nem is gondoltam, pedig ez éppen azt jelenti, hogy apu valami iroda gubbbbbanc, aki egész nap a képernyőt nézegeti, és azokat a kis billentyűket pattogtatja... hamarosan szerintem a pontos megnevezését is megtudom ennek...

Ma amúgy sétálni voltunk anyuval. kicsit esős idő volt, de azért jót tett ott kint. nicsak, egy mondat, amelynek minden szava t betűvel végződik... ez vajon egy kontra-alliteráció?

ma sokat sétáltunk anyuval. Lehet amiatt is, hogy nem aludtam el egyből, és nagyon nyugodt voltam. az utcában is nagy csend volt, mintha percekig nem járt volna egyetlen autó sem. igazán szép élmény. nem akarok egocentrikusnak tűnni, de amikor ilyen szépen süt a nap, az utca mintha leállítaná mindenperci életét, és az enyhén fújdogáló szellőcske is menetirányunkba simogatja a járdát, már-már elgondolkodom, hogy minek is köszönhető ez a fantasztikus harmónia. Ilyen körülmények között kisbabának lenni egyenesen öröm.

az igazság az, hogy nem is kellett sok, és rögtön rabjává ejtett az álom-manó, attól a pillanattól fogva pedig teljesen más világba kerültem. Kismadár létemre röpködtem a lehulló falevelek között, néha-néha elsüvített mellettem egy angyalka (kicsit hangosak voltak, tehát nincs kizárva, ezek voltak az úton elhaladó autók), párszor rámpillogott a mosolygó napocska (ekkor fordulhatott meg anyu, és szemembe sütött a nap) aztán karon fogott két kis tündér, és a magasba emeltek (ez lehetett a lift). Egyenesen csodás volt. Azt kívánom, hogy neked is hasonló álmaid legyenek. Mert ha minden embernek ilyen tapasztalatokban lenne része, a mosolyocskák nem lennének oly ritka látogatói arcocskáinknak. És mindenki megértené, hogy egy mosoly semmibe sem kerül, kivéve biológiai értelemben...

ma állítólag nagy nap van, mindenki szabadnapot kapott a munkahelyéről... de valahogyan ez nem látszik a családon belül, hisz apu ma is dolgozni ment a házikónkhoz. már nagyon kíváncsi vagyok, mi jön ki ebből az egészből, de én nagyon úgy saccolom, hogy legalább egy palota készül amoda. ha pedig valami kis kulipintyó lesz a végeredmény, legalább közelebb kerülök apu foglalkozását illetően az eredményhez. Legalábbis annyival, hogy az építészetet, építészetben dolgozót és minden ehhez kapcsolódó szakmát mind-mind kizárhatok a lehetőségek listájáról. nagyon-nagyon kíváncsi vagyok már, de azt hiszem, még várnom kell egy kicsit.

anyuval sétáltunk egy marékkal, nagyon szép idő volt, mintha nyár lett volna. azt hiszem, nem akarok majd időjárással foglalkozni, ha majd megnövök, hisz nagyon megmagyarázhatatlannak, kaotikusnak tűnik nekem ez az egész időjárás mese.