Ez a hétvége jó alkalom arra is, hogy bemutassam az anyai pereputtyomat. Kicsit korábbi a kép, mert most sajna nem láthattam Mónikát és Rudit, de két hete együtt voltunk mind. Nagyon kacag mindenki, nem tudom miért, én valahogyan kimaradtam ebből a hujjdenagy vidámságból. Arra emlékszem csak, hogy folyton pislogtak a fénydobozok, én meg inkább aludni szerettem volna. De értem én, végülis a felnőttek olyan feledékenyek, fogadjunk, már nem is tudnák, mi volt rajtam két héttel ezelőtt!

Hurrá, újra voltam a doktornéniknél. Azért örülök, mert akkor így már mehetünk pancsizni! És bizony, egy pisszenést sem hallattam, lehet, nem is szúrtak meg. Talán anya átvállalta, bár nem hiszem, mert ő félősebb, mint én, most is jobban izgult.

nem értem, apu miért kellett annyit kínlódjon a kiságyam elkészítése alatt, hisz az egész kiságyból alig látszik ki valami. ezek a felnőttek mintha nem is gondolnák át a dolgokat, mielőtt minden energiájukat beleölnék... Nembaj apu, besegítek: levetkőztetem a kiságyam...

Unokám születésekor

- Édes Atyám, igaz örömet csak Te adhatsz gyermekeidnek. Csodálatos volt számomra, amikor gyermekem született. Azt hittem, ennél nagyobb öröm nem is érhet ebben az életben. Köszönöm, hogy most hasonló nagy örömmel ajándékoztál meg! Köszönöm Atyám, hogy ott voltál a szülőasztal mellett és átsegítetted az orvos beavatkozása által az édesanyát a nagy harc küzdelmein. Áldott légy, hogy egy új emberke született e világra.

s még mielőtt igazándiból megismertem volna keresztanyut, le is lépett egy másik kalandnak elébe nézve. hagyva csapot, papot, de még a peremputtyot is, visszareppent messziföldre, hogy onnan küldje nekem a képeslapokat és üzeneteket. bárcsak tudná keresztanyu, hogy milyen jól éreztem magam, míg itthon volt, és hogy nem is kellene nekem küldjön semmit onnan messziföldről, csak legyen itthon, közel. De már mindegy. ha minden igaz, majd jön még vagy 5 tucatnyi alvás után. akkor aztán hivatalosan is keresztanyummá válik. Én már alig várom. 

anya ma folyton azt mondogatja, hogy apával el szeretnének menni ünnepelni, mert az új év kezdetét apu munkatársai bulival köszöntik, és hogy ma kivételesen mindenki a párjával megy majd. Hát felőlem menjenek, én keresztanyuval jól eljátszom addig.

ma bebizonyosodott, illetve hát a doktornéni is nyugtázta, hogy semmi baj a lábacskáimmal. Keresztanyuval és anyával mentünk, és így sokkal érdekesebb volt a várakozás, mint a múltkor kettesben anyával, amikoris szerencsére az egészet átaludtam. Ezúttal megismerkedtem Zoárddal, aki ügyesen mondogatott nekem. Hátha találkozunk még valahol, hogy majd válaszolhassak neki... Jajj, de ezt a képet... ejsze jobb lenne, ha nem látná. (Nem, nem anyáé az az ujj ott, hanem azé a kedves nénié, aki segített nekünk.)

Kery nem más, mint keresztanyu. Ma ismertük meg egymást, mert ő messze-messze lakik. Ennek ellenére persze próbál mindig közel lenni, valószínűleg azt a sok kis ügyeske ruhát is azért küldi nekem, hogy általuk állandóan közelebb kerüljön hozzám, simogassa selymes bőröm, kényeztessen az álmos reggeli-déli-esti öltöztetések alkalmával... anyuval és apuval megegyeztünk, hogy ne a legnehezebb próbát sózzuk a nyakába (én azért kíváncsi lettem volna, hogy ügyeskedik egy olyan helyzetben), ígyhát trutymós peluscsere helyett egy egyszerű öltöztetés feladatot kapott. sikeresen állta a próbát, mi több, még mosolyt is csalt az arcocskámra.

anyu már egy jó ideje mondogatja apunak, hogy le kellene ereszteni a kiságyam. én valahogy nem értettem ezt a kuci-fánkos kijelentést, hisz azt tudom, hogy a labdákban levegő van, és le lehet őket ereszteni, de az ágyam is vajon levegővel lenne tele? na mindenesetre apu mindig arra hivatkozott, hogy nincs itthon a csavarozógép, így elég nehéz művelet ez az egész leeresztés. és akkor itt én teljesen elvesztettem a fonalat, miután anyu beletörődött ebbe az érvbe, hisz csavarozógéppel hogy is lehetne leereszteni a kiságyam? csak nem kipukkantani akarják a kedvenc kis kiságyamat?

na hogy s hogynem, apu ma eldöntötte, hogy mégis csak ideje lenne elvégezni a várva várt műveletet... és akkor apu nekiszökött ma éppen focimeccs előtt, hogy határidő által is legyen szorongatva. volt ott nagy csikorgatás, kalapácsolás, fúrás, faragás, aztán egyszer csak anyu megkaparint, és belepottyant az új kiságyamba. kicsit idegennek tűnt, és nemcsak azért, mert lennebb kerültem, hanem azért is, mert a tyúkpásztor, pirospozsgás arcú kisfiús dekorációmat anyu és apu kicserélte valami elefántos összevisszaságra. azt hiszem, idő kell még, míg megszokom ezt a sok elefántocskát, amely mind Celesztina őfelségének hódol több-kevesebb sikerrel.

ne szuszogj, ne mozogj, apu fényképez. Szerencsére mi szeretjük...

apu néha túlságosan is sokat beszél... de a látszat ellenére most nem a száját próbálom befogni, csak éppen tapogatózom, hogy kiderítsem: őt is olyan fából faragták, mint engem?

kiderült, hogy ezek a felnőttek nagy unalmasságukban nemcsak a születésnapokat ünneplik, hanem a névnapokat is. Nekem ez elég furcsának tűnik, de mivel én is pályázok a felnőttéválásra, kénytelen vagyok elviselni.

Nos, a lényegek lényege igazából az, hogy nem is olyan nagy baj, hogy a névnapok is ünneplésre szorultak, hisz kaptam anyutól és aputól egy szép kis (szerintük kicsi, mert szerintem óriási) labdát. még kis kidudorodások is vannak rajta, igaz: még nem tudni, mire valók, de jól állnak a labdának... én csak azon gondolkodom, hogy vajon befér ez a labdácska a számba?

most, hogy kezdek felcseperedni, jó lenne már megtanulni repülni... elvégre kismadár vagyok, és ki hallott még olyan kismadárról, amelyik nem tud repülni... Mivel én máris nagyobbka vagyok, mint egy kolibri, valószínűleg tényleg sólyomka leszek, ha nagy leszek (úgy tűnik, ebben nem tévedtek úgy, mint abban, hogy kisfiúnak indultam). Rögtön következik is, hogy akaratlanul kényszerülök a pillangók repülési rituáléjából elcsenni, amely repülési stílus számomra oly kedvelt, hogy sokszor még lábaimmal is rúgkapálok örömömben. nos, ez történt itt is a mellékelt videón: próbálom elkapni a kispillangókat, szárnyaik anatómiai csodájáról végzek kiskutatást, hátha majd beavatnak a szakma titkaiba. De túl gyorsak nekem... el-el kapok egyet-egyet, de hess, már ki is csusszannak a karmaim közül... vigyáznom kell, nehogy megsértsem gyöngéd szárnyukat.

nagy erőlködésemben meg össze-vissza hangokat hallatok: nem lehet könnyű, ahogy anyu mondaná... 

valószínűleg tudja, hogy mit és ki(k)nek, főleg ha a képet is megnézi(k). na? szép vagyok? (apu szerint, mint egy durcás kisfiú, de legalább a kedvem jobb, mert kialudtam magam...)

Emlékeztek, ígértem, hogy kihízelgek majd magamnak egy habfürdős képet. Nézzétek, sikerült!!

Muszáj megszorongatnom a játékaimat, ha a kezem ügyébe kerülnek. Muszáj lépegetnem, ha a talpacskámmal "földet" érzékelek (anya vagy apa hasát legtöbbször). Muszáj gyorsan súrolgatnom egymáshoz a lábacskáimat, ha örülök, vagy ha valami izgalmas kerül a szemem elé - ilyenkor a karomat is széttárom. Muszáj megnéznem időnként anyát szopizás közben, és ha valami szépet álmodtam, muszáj elmondanom neki. És persze muszáj mosolyognom, ha anya vagy apa vagy akár más kíváncsi ismerős vagy ismeretlen mosolyog nekem. Legrosszabb kedvemből is ki lehet ezzel zökkenteni, csak kitartóan és szépen kell mosolyogni. Hm... ez akár kezelési útmutató is lehetne hozzám. Bár én remélem, mindig anya vagy apa fog vigyázni rám. 

Időnként így van ez minálunk. A két kezem függetlenedni látszik, nem annyira tőlem, mint inkább egymástól. Mert tudom őket irányítani, külön-külön, az egyikkel simítok, a másikkal kalapálok, az egyikkel húzok-tolok, a másikkal kenegetek-törülgetek, az egyikkel hadonászok, a másikkal nyugton vagyok (kapaszkodom, ezt néha játszásnak álcázom úgy, hogy jól megszorongatom valamelyik játékomat). Anya szerint ezt sokkal nehezebb, mint mindkét kézzel ugyanazt csinálni, nade majd meglátjuk.

Én már tudom, milyen lesz a kardigánom, amikor megnő! Láttam egyet nagyszüleimnél, anya segítségével kinyomoztam, hogy a nagytatámé. Nos, egészen bizonyos, hogy az a piros kardigán is valamikor olyan kicsi volt, mint az enyém itt. S akkor vajon, ha megnövök, nagytata lesz belőlem?

Tele a lakás mosott holmival. Vizes cucokkal. Száradó ruhákkal. Anya meg folyton tereget. Kiterít, átterít, leterít. Pakol, csiptet, összefog, hajtogat. Szinte engem is rávett, vegyek részt mindebben, de én csak a vizezős részt szeretem egyelőre. Összenedvesítem a ruhámat, ami éppen rajtam van, és ha nincsen állkendőm, akkor a ruhát, ha van, akkor a nyálazót kell cserélni rajtam. Ma estére viszont új alvósisakot kaptam, csak reménykedem, nem nő utána a fejem.