Ma meglátogattuk apunak egy nagyon jó barátnőjét, Zsuzsit, aki többször is már meglátogatott minket, de mi még nem jutottunk oda, hogy viszonozzuk kíváncsiságát. Aztán miután megnéztük a kutyust és a cirmost, akiket jól megbámulásztam, bementünk egy nagy szobába. Ott pedig annyi hely volt, hogy ha táncolni tudnék, még arra is lett volna hely, de szerencsére nem tudok. Így történt az, hogy maradt idő a nagy ismerkedésre. Apu ugyanis nagyon szeretné, ha lenne egy hangszer, amelyen játszani tudok majd később, ha nagyobb leszek. A nevemből adódóan pedig természetes, hogy az első hangszer, amellyel megismerkedhettem az a zongora volt. Igaz, hogy kellett vagy 3 perc, míg megértettem a lényegét, azaz minél gyorsabban jár a kezem, annál nagyobb a zaj, öröm. Még néha a fekete, keskenyebb billentyűket is eltaláltam. Apa szerint olyan természeteséggel, örömmel és hozzáértéssel klapettáztam, hogy könnyen megtéveszthetnék bárkit, hogy értek hozzá. Persze igazándiból még nem, de remélem apu majd megtanít.