ez pedig semmi más, mint ahogyan akkor festek, amikor egy fűszeres kaland közelében járunk, de ilyen-olyan okok miatt nem kerülhetünk közelebb... anyu szerint, mert szerintem csak közelebb kellene gurulni, és voila. máris ott lennénk.

Amúgy ma csak ketten vagyunk. Apu komolyan vette a minapi intésem, és elment a házikónkhoz, hogy csempét ragasszon. Azt mondta, ma letesz 50-et. kíváncsi vagyok, mennyit sikerül neki leragasztani.

így festek reggel, amikor felébredtem, és készen állok egy kalanddal fűszerezett új napra.

Vásárhely - Erdőszentgyörgy - Bözöd - Nagysolymos - Székelykeresztúr - Udvarhely - Homoródfürdő -Zeteváralja/Zetelaki tó - Udvarhely - Székelykeresztúr - Nagysolymos - Bözöd - Erdőszentgyörgy - Vásárhely.

Nos, mindenhol, ami vastagon van írva, állomásoztunk is kicsit. Elvittük nagyiékat dédihez, segíteni, sétáltunk a kertben, ettünk apró szilvát apuval, nagy meglepetésére jobban lelkesültem neki, mint a dinnyének vagy a cseresznyének. Tyúkmanókat is nézegettünk, hisz anyu nagyon szeretné, ha az én állatbarát tulajdonságaimat előtérbe helyeznénk, nem úgy, mint ahogyan az apunál van...

Aztán útnak indultunk, meglátogattuk Keresztúron apu egyik kedvenc unokatesóját, elkocsikáztunk Homoródfürdőre, ebédeltünk egy jót, persze az út se volt semmi, hisz úgy zuhizott az eső, hogy apu is szerintem csak annyit látott az utazásunk során a tájból, mint amennyit én szoktam. Aztán megpillantottuk a Zetelaki gyűjtőtavat is, s utána hazafele beléptünk anyu volt iskolájába. Apu ugyanis kíváncsi volt, hogy miről maradt le azokban az években, amikor még nem ismerte anyut...Roppant foglalt nap volt, de úgy aludtam utána, mint a tej.

anyu és apu rupsz-supsz, gondoltak egyet, és megint útnak indultunk. Elmentünk, megnéztük az egyre csak készülődő házikónkat. Apu meg nagy lendületében lerakott még vagy 6 csempét. Azt mondja, azért megy ilyen lassan, mert azt szeretné, hogy tökéletes legyen, nehogy megbotorkázzak én majd, amikor járni tanulok... Remélem tudatában van annak, hogy ha ilyen gyorsan halad, én már szaladni fogok, míg odaköltözünk... De szerintem ő valahol mélyen nemcsak rám gondolt, hanem kisÁdámra is, akit én még nem is ismerek, de azt mondják, hogy egyszer majd a kistestvérkém lesz. Pedig én azt hittem, ha valaki a kistestvérem, akkor az első perctől az, nemcsak egyszer majd... na mindegy, kiderítem én ezt is...

Na, vegülis nem is ezt akartam mondani, inkább azt, hogy anyu csodálkozik, hogy kezdek már kinézegetni az ablakon, utazás közben. Számomra ez nem csoda, hogy csak most, és most is csak ritkán, hisz nézzétek meg, mit látok egy átlagos utazáson, amikor száguldunk valamerre...

úgy tűnik, hogy igaza volt anyunak meg apunak, amikor azt mondták, hogy attól lettem ilyen szép, hogy anyu, amikor terhes volt, sok-sok dinnyét evett. Már csak abból is ítélve, hogy én nagyon nem szeretem a dinnyét jelenleg, valószínűleg, mert nagyon sokban volt már részem, és most már nem kívánom. nem mintha a színével lenne valami bajom, vagy akár az ízével, de az összetétele az nagyon furcsa. Pedig egyesek szerint pont olyan az összetétele, mint a vízbe mártott szivacslabdámnak, amelyet igen nagy előszeretettel rágcsálok... lehet, hogy a dinnyét le is kellene nyelni, és ez a problémám?

Mostanában a nagy kedvenc. Mindig jó idevándorolni, a szobának ebbe a sarkába, mert valami érdekes mindig akad itt. Kiterített törülköző, száradni behozott ruhák, ottfelejtett csiptető, akár elérhető magasságban. És ha össze van csukva, akkor meg zenélni lehet vele. Ha sikerül ruhát szerezni, akkor azt aztán jól ki lehet rázni, ahogy anya szokta. És össze lehet göngyölíteni kupacba, arról meg még magasabbra lehet nyújtózkodni. Egész jó móka, próbáljátok ki!

Eszter anyának unokatestvére. Amikor dédinél voltam Csomafalván, találkoztam már vele és még néhány unokanagynénivel. Esztertől is próbáltam női dolgokat ellesni, fényképeztünk is, amit anya szokott. A fényképezés vajon női dolog? A tevés-vevés-rendezgetés-beszélgetés biztosan az, de ezzel a fényképezéssel nem vagyok tisztában.

Nagy nap volt ez a mai. Inkább anyának, azt hiszem, mert egészen odavolt. Tán nem is attól, hogy én immár le tudok mászni az ágyból, hanem attól, hogy megtanultam. Röpke nap alatt. Igaz, már többször mutatta anya, többféleképpen, így aztán nem is tudni pontosan, mitől érett be mára a tanítás gyümölcse. Reggel már csodálatosan araszolgattam hátrafele, csak éppen nem a jó irányba, volt úgy, hogy az ágynak éppen a közepe felé tartottam, onnan meg semmiképpen sem lehet lecsússzanni. Aztán délutánra ripsz-ropsz, valahogyan rákaptam az ízére. Egész jó móka, csak néha annyira gyorsan történik, hogy én sem tudom, hogyan csináltam.

Ui. Lesz videó is, csak a kedves szerkesztőség érjen haza. Addig itt egy kép a mai kendős sétáról (anya esküszik, hogy a kendő miatt vagyok ilyen ügyes izgő-mozgó).

Bizonyára észrevettétek, hogy a tegnap óta rövidebb a hajam. Azaz azelőtt láttam a hajam, most már nem látom. Anya nagyon sokáig simogatta a kobakom, húzgálta-igazította a hajam, aztán egy elszánt nyisszantással lerövidítette a frufrumat. Ennyi volt. Mármint a tegnap. Mert aztán ma reggel nyisszontgatott még néhányat. Ejsze nem találta elég rövidnek. Vagy elég egyenesnek?