anyu és apu rupsz-supsz, gondoltak egyet, és megint útnak indultunk. Elmentünk, megnéztük az egyre csak készülődő házikónkat. Apu meg nagy lendületében lerakott még vagy 6 csempét. Azt mondja, azért megy ilyen lassan, mert azt szeretné, hogy tökéletes legyen, nehogy megbotorkázzak én majd, amikor járni tanulok... Remélem tudatában van annak, hogy ha ilyen gyorsan halad, én már szaladni fogok, míg odaköltözünk... De szerintem ő valahol mélyen nemcsak rám gondolt, hanem kisÁdámra is, akit én még nem is ismerek, de azt mondják, hogy egyszer majd a kistestvérkém lesz. Pedig én azt hittem, ha valaki a kistestvérem, akkor az első perctől az, nemcsak egyszer majd... na mindegy, kiderítem én ezt is...

Na, vegülis nem is ezt akartam mondani, inkább azt, hogy anyu csodálkozik, hogy kezdek már kinézegetni az ablakon, utazás közben. Számomra ez nem csoda, hogy csak most, és most is csak ritkán, hisz nézzétek meg, mit látok egy átlagos utazáson, amikor száguldunk valamerre...