Délelőtt anyával és tatával kimentünk piacolni. Lett is eredménye: egy olyanszerű sportbabakocsi, amilyen a babáimnak van, csak ez nekem való. Anya sikálta aztán, és állítólag holnap kipróbálhatjuk. Hááát, azért annyira nem várom. De anya szerint így hosszabbakat tudunk majd sétálni. A délutáni sziesztát tata hasán töltöttem, s közben zizit szemelgettem, adtam tatának is, meg mindenkinek, aki arra járt. Na, ízlik?!

Ma igazi nem-napot tartottam amúgy, egyre érdekesebb mindenre azt mondani, hogy nem, a többieknek nem annyira érdekes, de én valahogy ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy ezt mondjam, s amikor igazából azt akarnám, hogy igen, de nem olyan erősen, hogy azt mondjam, hogy ühm, akkor szelídebben mondom, hogy nám, anya már egész jól érti. Nagymamával mosogattunk ma, én persze gyorsan megkaparintottam a szivacsot, ami mamának is kellett volna, kérte is tőlem, de én azt mondtam, hogy: nem. Erre mama kissé viccesen-dühösen, hogy akkor fújjam fel a szivacsot. Na jó, gondoltam, tessék, elkezdem fújni, mint amikor forró az étel. A szivacs nem változott, de mama akkorát nevetett, hogy anya is beszaladt a konyhába!