2010. július 8. 20:32 gyönyörű nap (Kategória: otthonról)
Olyan jó! Ma apa is itthon van, tegnap is, holnap is lesz, odakint dolgoznak tatával, de tegnap este óta itt van Róbert is, igaz, mamánál aludt, de délelőtt már jött is tatával hozzánk. És ma jó korán ébredtem, mert anya is korábban felkelt, talán azért, mert apa korán kelt, szóval 7-kor már ébren voltunk. Tejeztünk-kávéztunk, s közben meg is érkezett Eszter. Sokat játszódtunk, de én hamar elálmosodtam, Eszter meg vállalta, hogy az ő hátán durmoljak. Jól telt, láthatjátok! Később aztán Györgyiék léptek be hozzánk, de hamar tovább is mentek, Eszter meg maradt, mert Böskéék hozzák majd Medgyesről mamát, és akkor velük haza tud menni. Jöttek is Böskéék (Böske, Adél, Imi), és megjött mama is. Délután estebédeltünk Róberttel másodszor is apával és tatával, de utána megint megéheztünk, és még vacsoráztunk is.
Eddigi hozzászólások
Jelenleg nincsenek hozzászólások a kiválasztott bejegyzéshez.