a tegnap esti fincsi muffinból apu elfelejtett ma vinni a dolgozójába. úgyhogy jó sok maradt itthon, még én is kaptam egyet-kettőt, hogy majszolgassam. Anyu rájött ugyanis, hogy egy muffin társaságában simán elvagyok olyan 10-15 percet, bármit is jelentsen ez, úgyhogy volt időm ismerkedni a muffinnal. Igenám, csak a gond ott kezdődött, hogy véleményem szerint az egyik elmorzsolt muffin illatát megérezhette pár hangya, amely fene tudja honnan került elő, hacsak nem nálunk laknak már régebbről, és ezek aztán elkezdtek vándorolni. olyan picikék, hogy alig látni őket, de amikor elindulnak, már sokkal egyszerűbb a feladat, főleg nekem, mert én közel vagyok a földhöz, így kicsin...

Anyu már rég mesélt hangyákról, apu viszont nem igen hiszi a dolgot... lehet azért, mert ő nagy és távolabb van a földtől? Nos, nem tudni, de én a biztonság kedvéért megpróbáltam még közelebb kerülni hozzuk, hátha sikerül beépülni közéjük, és kideríteni mi járatban vannak nálunk.

ahhoz képest, hogy a tegnap még milyen mozgás volt itt, ma sehol semmi. még képet sem készített anya, annyira el voltunk foglalva a takarítással, meg különféle feladatokkal. aztán jött apu, kicsit korábban, mint szokott, mert úgy tűnik, ma sem maradt labdázni, és játszott velem. Olvastunk Boribont, építőkockáztunk, aztán szép lassan az álom hatalmába kerített...

Ma bizony nagyon sok minden történt. Először is jött tata, hogy hazavigye mamát. De még mielőtt elmentek volna, megmutatta a fénnyelképezőgépét, amely kicsit más mint az anyué, de allítólag hasonló képeket lehet vele készíteni. Aztán miután elmentek, nagy unalmamban, próbáltam nagymama helyett új játszótársat keresni, és utánozgatni azt vele, amit velem nagymama játszott... Később aztán apának próbáltam segíteni, hátha hamarabb befejezzük a projektjét, hogy végre rám is jusson valamicske ideje. Persze nagy projektbe vágta a fejszéjét, nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek tűnt...

Este aztán meglátogatott Róbert, aki hozta a szüleit is. Anyujának, Csillának egyre nagyobb a pocakja, mintha nagyon sokat ebédelt volna, de allítólag valamivel komplexebb a dolog, hisz a nagy kerek pocak még néha-néha rándul is egyet... Utána kell járjak a dolgoknak, hogy megértsem ezt a jelenséget...

ma nagyon sokat játszott velem nagymama. Bárcsak mindig itt lehetne, hisz őneki több ideje akad velem foglalkozni, miközben anyu vagy apu éppen el van foglalatoskodva valamivel. Ma például azt játszodtuk, hogy én kisbaba vagyok, és a kiságyamban nézem a nagykönyvecskémet. hm... dehát ez nincs is olyan távol a valóságtól... lehet, hogy nagymama ezt előre tudta, és rávett engem, hogy ezt játsszuk, ami nem is egy játék, hanem a való világ? nos, pillanat, mivel ha ez nem játék volt, hanem a valóság, akkor ilyen egyszerűen játékszerű az élet? Az kell hogy legyen, de akkor nem értem, hogy anyu és apu néha miért olyan szomorú, ha az élet ilyen egyszerűen nagyszerű... azt hiszem, még belenézek valamelyik nagykönyvecskémbe, hogy ezt kiderítsem...

Ajaj, és ma este még tanultam egy új ... mutatványt, mert kimondani még nem tudom, de elmutatni már igen. Tehát ennek ennyi: slussz pász.

Ma nagy sétában volt részem medgyesi mamával, aztán miután kicsit kialudtam magam, ebédeltünk, újra útra keltünk, hogy átsétálhassunk másik mamához. Kiderült ugyanis, hogy az a találkahely, hisz megérkezett Huba keresztapu, Ákos és szülei, akik ugyancsak keresztszülők, méghozzá az apu keresztszülei. Nemsokkal később anyu és apu is berobogott, mire aztán kicsit megnyugodtam, hogy mindenki jelen van.

Aztán apu meggyőzött mindenkit, hogy látogassanak meg minket is, és bizony ám még csak akkor kezdődött a móka. Ákos és Huba bizonyultak a legjobb játszótársnak, el is kupakoztuk az időt, és még mielőtt teljesen kifáradtam volna, már kellett is indulni, hogy ki-ki otthon várja az álmot a szemeire.

Közben egyre bátrabban mondikálok, már-már szinte értelmes szavakat is, főleg a baba és papa szavakat mondom nagy örömmel. Én szeretem a többesszámot, de apu szerint még nem használom helyesen, hisz a babák szó helyett babababababa vagy éppen babababababababa szavakat mondom nagy előszeretettel, attól függően, hogy három babáról, vagy akár négy babáról van-e szó. Na és az ajaj szót is már előadtam párszor, nagy mosolyokat csalogatva a körülöttem lévők arcára. De mielőtt még azt hinnétek, hogy csak az a magánhangzót ismerem, emlékeztetlek, hogy az első szavaim a jól ismert kérdőszavak voltak, például hol, mikor, miért, meddig, merre, amelyeket nekem óly nagy sikerrel sikerült kimondani ugyanúgy, de mégis érthetően: Hóóóóó?