Ma reggel elment Kery és Huba dolgozni, nekünk meg kiadták a parancsot, hogy délre készüljünk el, mert indul a móka. Aztán tettünk-vettünk otthon anyuval és apuval, míg eltelt az idő. S aztán jött is Kery és Huba, és elvittek Henleybe, ahol egy nagyon szépet sétáltunk anyuval és apuval. Ezúttal meg apu kötött fel engem a kendővel, nem pedig anyu. Érdekes érzés volt, ugye jóval magasabban voltam, és mostmár kezdek hinni apunak, mikor azt mondja, hogy ott fent a levegő is jobb. Sétáltunk a folyó partján, megnéztük a hattyúkat, megbizonyosodtunk afelől, hogy itt is minden ház vakolatlan, még mondta is apu, ha megszorul a munkával, eljöhetnénk ide, hisz itt akadna elég... most, hogy már úgy belejött a vakolásba...

Aztán elmentünk vásárolni, amiről kiderült, hogy apu egyik kedvenc időtöltése, legalábbis itt a messzi idegenben. Vásároltunk aztán mindenfélét, s kicsit későre, de hazaértünk, hogy kipihenjük a fáradtságos-utazásos napunkat.

Hát ez így nagyon izgalmas: egyrészt ott a nagy kert, ahol fel-le lehet járni, bukdácsolni és sétálni, aztán a ház előtt ott a sok veder, s mindegyiket jól meg lehet közelíteni. Van almásból több is, van üres, van vizes, na és van egy, amit anya mindig elmenekített előlem. Pedig abba ők is pakoltak mindenfélét, a többibe, főleg az üresekbe csak én. Azt is elmenekítették, amelyikben sok víz volt, de szerencsére abban, amelyikben kicsi víz volt, moshattam az almácskákat. Aztán a búcsúzáskor egyedül dédimamának adtam puszit, gondoltam, értik a többiek, hogy ha déditől elbúcsúztam, akkor tőlük is. Nem nagyon értették, úgyhogy ki kell majd találni valamit.

Ma megint elutaztunk otthonról. Éppen haza. Na meg persze, mivel otthon-otthon még nincs fű, és nem tudok játszani az udvaron, mamánál kötöttünk ki, ahol egyetlen kislány unoka mivoltommal sok minden meg van nekem engedve. Például fehér zoknival mászkálhatok fel-alá a zöld fűben, amely tevékenységnek igen látványos eredménye a mellékelt képeken is látható.

Amikor anyu felfedezte, akkor rögtön új placcot kerestek nekem, persze előbb átöltöztünk, nehogy összemaszatoljam az új játszóterem. Aztán nemsoká a sok játszástól elfáradtam, és anyu hátán el is aludtam a kendőben. De álmomban azt álmodtam, hogy most már nem is függőlegesen alszom, hanem vízszintesen, amit annyira boldog arccal álmodtam meg, hogy be is következett... azt hiszem, erre mondják a felnőttek, hogy ha eléggé akar az ember valamit, akkor az be is következik.

Estefele Kery is megérkezett, aztán csoportképet is készítettünk, de utána készülni kellett, úgyhogy Kery keveset tudott velem játszani. Mondtam is neki, hogy máskor siessen, hogy hamarabb odaérjen, hisz énnekem le kell feküdnöm idejében.

Vásárhely - Erdőszentgyörgy - Bözöd - Nagysolymos - Székelykeresztúr - Udvarhely - Homoródfürdő -Zeteváralja/Zetelaki tó - Udvarhely - Székelykeresztúr - Nagysolymos - Bözöd - Erdőszentgyörgy - Vásárhely.

Nos, mindenhol, ami vastagon van írva, állomásoztunk is kicsit. Elvittük nagyiékat dédihez, segíteni, sétáltunk a kertben, ettünk apró szilvát apuval, nagy meglepetésére jobban lelkesültem neki, mint a dinnyének vagy a cseresznyének. Tyúkmanókat is nézegettünk, hisz anyu nagyon szeretné, ha az én állatbarát tulajdonságaimat előtérbe helyeznénk, nem úgy, mint ahogyan az apunál van...

Aztán útnak indultunk, meglátogattuk Keresztúron apu egyik kedvenc unokatesóját, elkocsikáztunk Homoródfürdőre, ebédeltünk egy jót, persze az út se volt semmi, hisz úgy zuhizott az eső, hogy apu is szerintem csak annyit látott az utazásunk során a tájból, mint amennyit én szoktam. Aztán megpillantottuk a Zetelaki gyűjtőtavat is, s utána hazafele beléptünk anyu volt iskolájába. Apu ugyanis kíváncsi volt, hogy miről maradt le azokban az években, amikor még nem ismerte anyut...Roppant foglalt nap volt, de úgy aludtam utána, mint a tej.

anyu és apu rupsz-supsz, gondoltak egyet, és megint útnak indultunk. Elmentünk, megnéztük az egyre csak készülődő házikónkat. Apu meg nagy lendületében lerakott még vagy 6 csempét. Azt mondja, azért megy ilyen lassan, mert azt szeretné, hogy tökéletes legyen, nehogy megbotorkázzak én majd, amikor járni tanulok... Remélem tudatában van annak, hogy ha ilyen gyorsan halad, én már szaladni fogok, míg odaköltözünk... De szerintem ő valahol mélyen nemcsak rám gondolt, hanem kisÁdámra is, akit én még nem is ismerek, de azt mondják, hogy egyszer majd a kistestvérkém lesz. Pedig én azt hittem, ha valaki a kistestvérem, akkor az első perctől az, nemcsak egyszer majd... na mindegy, kiderítem én ezt is...

Na, vegülis nem is ezt akartam mondani, inkább azt, hogy anyu csodálkozik, hogy kezdek már kinézegetni az ablakon, utazás közben. Számomra ez nem csoda, hogy csak most, és most is csak ritkán, hisz nézzétek meg, mit látok egy átlagos utazáson, amikor száguldunk valamerre...

aztán elvittem ki a zöldbe is, másik nagyiékhoz. És az egész napi nyuszizás után végre itthon

 leshettük egy kicsit anyát, amint megterítette az asztalt. Csak azt nem tudom, miért van mindenhol festett tojás az asztalon. Talán ünnepnapon a nyuszi is tojik tojást?

...csak előbb ébredjek fel teljesen... méghozzá megnézzük a házikónkat, aminek aligha kellett volna változnia, hisz apu már nagyon rég nem volt dolgozni...de mégis... tata nagyon sokat dolgozott, hisz már a konyhának is kezd alakja lenni... alig várom már, hogy odaköltözzünk, akárcsak anyu és apu. 

megnéztük tehát mamát és tatát is, hintáztunk is, utaztunk is, vásároltunk is... telistele nap volt ez, amolyan, amilyent én szeretek...

ma nekifutottunk egy nagy utazásnak. apu túl fáradtnak bizonyult a hétvégi munkára, így elindultunk, hogy látogassuk meg egyik olyan dédimamát, akit én még nem ismerek. elméletileg egy nagyon hosszú útról lett volna szó, de apu úgy döntött, hogy lerövidítjük, és az erdő fele megyünk, ahol ha időt nem is, de kilométerből akár százat is meg lehet spórolni. na meg a levegő is sokkal jobb. aztán ott dédinél megnéztük a tyúkokat, kutyusokat, malackákat. Ez utóbbiaktól kicsit meg is lepődtem, hisz ha szegények olyan büdöskék és mocskosak, nem biztos, hogy én nagy előszeretettel fogom rágcsálni ezentúl az én kis malackámat.

Tatát is vittük, hisz ő is rég volt már otthon dédinél. úgyhogy ez megint egy életben és kalandban gazdag hétvégi kirándulásnak bizonyult. még jó, hogy én nagyrészben aludtam, mert nem is biztos, hogy szerettem volna a rázós utat.

Ez a hétvége jó alkalom arra is, hogy bemutassam az anyai pereputtyomat. Kicsit korábbi a kép, mert most sajna nem láthattam Mónikát és Rudit, de két hete együtt voltunk mind. Nagyon kacag mindenki, nem tudom miért, én valahogyan kimaradtam ebből a hujjdenagy vidámságból. Arra emlékszem csak, hogy folyton pislogtak a fénydobozok, én meg inkább aludni szerettem volna. De értem én, végülis a felnőttek olyan feledékenyek, fogadjunk, már nem is tudnák, mi volt rajtam két héttel ezelőtt!

s még mielőtt igazándiból megismertem volna keresztanyut, le is lépett egy másik kalandnak elébe nézve. hagyva csapot, papot, de még a peremputtyot is, visszareppent messziföldre, hogy onnan küldje nekem a képeslapokat és üzeneteket. bárcsak tudná keresztanyu, hogy milyen jól éreztem magam, míg itthon volt, és hogy nem is kellene nekem küldjön semmit onnan messziföldről, csak legyen itthon, közel. De már mindegy. ha minden igaz, majd jön még vagy 5 tucatnyi alvás után. akkor aztán hivatalosan is keresztanyummá válik. Én már alig várom. 

Kery nem más, mint keresztanyu. Ma ismertük meg egymást, mert ő messze-messze lakik. Ennek ellenére persze próbál mindig közel lenni, valószínűleg azt a sok kis ügyeske ruhát is azért küldi nekem, hogy általuk állandóan közelebb kerüljön hozzám, simogassa selymes bőröm, kényeztessen az álmos reggeli-déli-esti öltöztetések alkalmával... anyuval és apuval megegyeztünk, hogy ne a legnehezebb próbát sózzuk a nyakába (én azért kíváncsi lettem volna, hogy ügyeskedik egy olyan helyzetben), ígyhát trutymós peluscsere helyett egy egyszerű öltöztetés feladatot kapott. sikeresen állta a próbát, mi több, még mosolyt is csalt az arcocskámra.

ma reggel korán úgy ébredtünk, hogy kirándulni megyünk. Apunak dolgozni kell menni a házhoz, de anyu és apu úgy döntött, hogy mind megyünk, s míg apu dolgozik, addig anyuval mamánál leszünk. ez nagyon jól hangzott, úgyhogy még játszásra is került kedvem reggel 7 órakor, míg anyu meg apu elkészült. aztán kiderült, hogy a végső döntést igazából a hőmérő hozta meg, ugyanis apu azt mondta, hogy mivel egész éjszaka esett az eső, ha véletlenül 0 fok alatt van, akkor várunk még egy alvás-evés-böfiztetés részletet. De aztán, mivel 4 fokot mutatott a hőmérő, útnak indultunk. én még mindig nem értem, hogy tud dönteni egy hőmérő, de örülök, hogy javunkra döntött... én egy-kettőre elaludtam, aztán mire felébredtem, igazi fehérség vett körül mindent, anyu meg ezt a végtelen mindenséget hónak nevezte. kicsit hideg volt, de mindenesetre szép látvány.

Aztán apu dolgozni ment, mi meg főztünk, ettünk, aludtunk, sétáltunk a hóban. egész szép volt. Mama is nagyon örült nekünk, de alig hitte el, hogy jöttünk ebben a nagy télben. Aztán délután útnak indultunk hazafele. kicsit nehezebben aludtam el hazafele az úton, de aztán, mire felébredtem, máris közel jártunk az otthonunkhoz.

Nagyon örülök, hogy néha utazunk is. azt hiszem, szeretek utazni.

ma nagyon bebugyoláltak. az elején kicsit megijedtem, hisz betettek egy kosárkába, és aztán valami fényes szobába kerültem, amely nagy sebeséggel haladt lefele. Aztán miközben próbáltam aludni, éreztem, hogy még hidegebb lett, mint eddig. és a szél is fújt. aztán megint megszólalt az a másik ismerős hang. Anyu nagyon nyugodt, mikor ott van az a másik ismerős hang is. Szerintem van valami köztük...még az is lehet, hogy ő az apu. bizony. kiokumláltam. biztosan ő apu.

No mindegy, szóval apu elvitt minket egy kék dobozban, ami néha egész nagy sebeséggel haladt. Egy olyan helyre vitt, ahol egész meleg volt, és anyu is még jobban megnyugodott, és gyakrabban mosolygott. ettől aztán én is megnyugodtam. Közben behelyeztek a kiságyamba, amely picit még nagy nekem, de ha nagyra növök, pont jó lesz. Azt hiszem, ők nagyon szeretnek engem, és előre is gondolkodnak.