Ma délelőtt összeraktam a vonatot. Kicsit másképpen, mint ahogyan anya szokta, de valami miatt anyának így sokkal jobban tetszett. Aztán szétszedtem, és újra megpróbáltam ugyanúgy összerakni, de nem sikerült, úgyhogy aztán feladtam. Nade az építésnek ezzel nem volt vége, mert a szánkózós séta alvásba rázott ugyan, de az autóban jól kipihentem magam (ébredéskor vettem észre, hogy apa itt vetett ágyat nekem, az autó csomagtartójában), és épp jókor ébredtem, hogy a készülő hatalmas hóemberen az utolsó (leglényegesebb) simításokat megejtsem. Később aztán tettünk kalapot is neki, és murokorrot is örökölt az elődjétől.

Oda mentünk sétálni, ahol legutóbb mamával a mókusokat láttuk. De most nem voltak mókusok, csak kismadarak - és kiskutyák, amikor kiértünk az útra. Volt egy rózsaszínű kutyus is, egy rózsaszínű kislányé volt. De akkor már nagyon mesebeli volt minden, és nagyokat pislogtam apa karjaiban, azt hiszem, el is aludtam.

Elindultunk ma be a városba, együtt az egész család, én szépen elaludtam, s aztán utána kiderült, hogy hívtak, nem lesz ma babakör. De a nap már amúgyis meg volt tervezve, anya mondta, hogy látogatóba megyünk Kingához és a fiacskájához, előtte meg Tili várt. Tilinél reggeliztünk, uzsonnáztunk, játszodtunk (anya és Tili vagy hatszor pakolta vissza a dobozba a játékokat, nem is értem, miért), Elek bácsi hozott nekem ajándékot: egy piros gyöngyöt. Ha majd lesz kép, meg is mutatom! Tünde mintha várt volna, épp jókor termett az autó mellett, és elkísért Kingáékhoz. Amíg az igazi kisbaba hazaérkezett, én birtokba vettem a játékbabát. Azt mondta Kinga, ez kislányoknak való, és neki fiacskája van. Ha a kislányok játékbabával babáznak, és a fiúk nem, akkor miért volt Kinga fiacskája az apukájával? Vagy az igazi babákkal az apukák babázhatnak? Azt hiszem, ezt még nem értem igazán. Hazafele jót szundítottam, s amikor megébredtem, anya is, meg Tili is ott vigyázott rám az autóban. Mert Vásárhelyen, bár nagy város a mi falunkhoz képest, nincsenek alvásidőnyi távolságok. Utána Gergő érkezett meg, és volt sok játék és ünneplés, mert ma volt a ... hogy is mondta?... ja igen... a nevemnapja. 

Még történt ma valami, miután elautóztunk apához, és elindultunk mind ... nem haza, hanem nézelődőbe. És ott annyi, de annyi bútor volt. A kedvenceim az árcédulák voltak, nameg egy kisasztal, amire szórólapokat tettek a nénik. Itt rendet csináltam, egyik stócból a másikba pakoltam a papírokat. Közben anya választott, apa tárgyalt, néni jegyzetelt. 

Anyával elmentünk ma a boltba. A zöldséges boltba. És azt mondta ott a néni, hogy nincsen sütőtök, nem is volt soha, mert soha nem kérte senki. Így aztán, észbe sem kaptam jóformán, máris autóban ültünk, és Kibéden kötöttünk ki. Kicsit hosszú volt az út, és nem tudtam elaludni, pedig akartam volna, és amikor megálltunk, akkor szopizás közben le is koppant a szemem, de anya elcsábított sütőtököt nézni, és így aztán az alvásból nem lett semmi. Visszafele sem. Itthon anya külön takarításprogramot is tartott, úgy szerteszét volt minden az autóban, de én egy óvatlan pillanatban még egy kis szivacsdarabot visszaloptam. Aztán sétáltunk, és anya fényképezett. 

Autózással indult. Aztán rövid alvásból alig-ébredéssel folytatódott. Aztán babakör. Utána kifli, és felautóztunk Avarkáékhoz. Avarka nagyon nyugodt baba, párszor át akartam volna mászni rajta, de anya és Avarka anyukája sem rajongott az ötletért, és nem is lett belőle semmi. De annyi érdekes dolgot találtam náluk: palackokat, mágneseket, sok-sok játékot, tyúkocskás könyvet! Könyvet aztán Tili is mutatott, de az érdekesebb a mágneses lánc volt, meg a piros szemes nyaklánc. Közben az is kiderült, hogy a bácsikat nem szeretem, Avarka apukájától és Elek bácsitól is megijedtem. Igaz, amikor Zsolt megdicsérte a csattomat, akkor kicsit megbarátkoztam vele. Ahogy beültönk az autóba, rögtön elaludtam, és még itthon is aludtam kicsit, talán azért is olyan jól, mert anya is aludt velem. S aztán jöttek mamáék, vizesen, s aztán megérkezett apa is. Ugye hosszú volt a napunk?!

Nem tudom, erről aztán sokat nem beszéltünk, mert inkább körtét rágcsáltunk, aztán ebédeltünk, aztán pakoltam a nekem előkészített játékokat, a babás táskát, és néhány nem előkészített könyvet is megtaláltam.

Mi költöttük keresztanyuékat ma. Kicsit meg is ijedtem, amikor Huba amolyan medveként kimászott az ágybarlangból, de szerencsére hamar mókamedvévé változott. Délelőtt-délben-koradélután a szoba hűvösében randalíroztunk: bemásztam a mosdótálba, amit nagymama a ruhák kiterítése után magával hozott, párszor leborítottam Róbert tornyát, aztán keresztanyuval táncoltunk telefonzenére. De jó volt aztán, amikor kint lehettünk a fűben, még a kerti zuhanyt is kipróbáltam, igaz nem úgy, ahogy keresztanyu. S aztán anyával átruccantunk apanézőbe, aki már hiányolt bennünket, hogy kicsit futkorásszunk az újpadlós szobában. Körbemásztam néhányszor a szobát, s kicsit pakoltam is segítésképpen.

Ma délután felkerekedtünk anyával és Zsuzsival. Éppen Csilláéknál kötöttünk ki, ahol jót lehetett bámészkodni. Az eső alatt sepregettem kicsit, a nagyok ettek valami finomságot, én murkot kaptam. Szeretem a murkot, tehát biztosan a felnőttek is valami finomságot ettek. A szopizás alatt kinéztem magamnak egy almát, és Csilla segítségével el is jutott hozzám. Naaagyon savanyú volt, de én nem hagytam magam. Néztünk még cicákat, s aztán kicsivel később Zsuzsiéknál is. Zsuzsi megengedte, hogy belekukkintsak a legalsó fiókba, de aztán én inkább úgy döntöttem, hogy kiszedegetek mindent, mert úgy alaposabban meg tudom nézni a dolgokat. Sok jóval és finomsággal tértünk haza, még apának is kellett segítenie a csomaghordásban. Apa csomagja én voltam.

ez pedig semmi más, mint ahogyan akkor festek, amikor egy fűszeres kaland közelében járunk, de ilyen-olyan okok miatt nem kerülhetünk közelebb... anyu szerint, mert szerintem csak közelebb kellene gurulni, és voila. máris ott lennénk.

Amúgy ma csak ketten vagyunk. Apu komolyan vette a minapi intésem, és elment a házikónkhoz, hogy csempét ragasszon. Azt mondta, ma letesz 50-et. kíváncsi vagyok, mennyit sikerül neki leragasztani.

Ha jól értettem, ma valami nagy nap van. Ünnep. Hogy ez hogyan függ össze az utazással, azt még nem tudom, de talán majdcsak rájövök. Mindenesetre felkerekedtünk ma, bejártuk Kolozsvárt valami pecsétek után nyargalászva, aztán voltunk Bencénél és Dávidnál, akiknek hamarosan lesz még egy kicsibb testvérük, mint én, s aztán

Mónikánál meg Rudinál tortáztunk. Azt hiszem, apa volt az ünnepelt. Nagyon szeretlek, apu!

amúgy irtó nehéz volt ezt a pár szál ibolyát összehalászni anyunak, ezektől az övektől. remélem örömöt okozok neki ezekkel az ibolyákkal...

hűha... mennyi ismeretlen van még a világon... én azt hittem, a tigris az a Móniéktól kapott játékom egyik szereplője, valamint a szamár az nem más, mint a zörgő kis állatocska ugyanarról a játékról....de ma fény derült a dolgok sötét oldalára, hisz anyu és apu és Eszter és Lóri (Eszter anyunak az unokatestvére, Lóri pedig az ő párja) elvittek engem az állatkertbe. És láttam ott sok-sok állatot, főleg miután felébredtem. azt hiszem, a legjobban a puputeve tetszett, csak egy kicsit büdike volt, azt be kell vallani. aztán láttunk ott szarvast, bölényt, halakat, kígyót, teknőckéket, de még medvét, vaddisznót és ki tudja, még mi sok csodát... tetszett nekem az állatkert, azért is, mert nagyon szép idő volt, és jó hosszút sétáltunk...

azt hiszem, anyutól örököltem a fényképezőgép iránti szeretetet

azaz helyesbítek: nem a babák buborékoltak, de így viccesebbnek tűnt nekem a cím...

Szóval ma délben anyu megtaxiztatott, hisz apunak nem volt ideje elvinni minket babatornára, ahol sok-sok hozzám hasonló kisbaba mászkált fel alá, mint zsidóban a fájdalom... meg kell hagyni, olyan mozgás volt ott, hogy az ritka, de voltak ott ismerős arcok is... pl. ott volt Gyopár, Eszter és Andorka is. róluk már meséltem, és íme, újra együtt, egy helyen. Amúgy megegyeztünk a lányokkal, hogy mivel Andorka kisebb nálunk több nappal is, és ő az egyetlen fiúcska, becézni fogjuk, mi a nagyobbak... érdekes módon rögtön egyetértettünk... :)

aztán volt ott sok-sok érdekes dolog: buborékoló csövek, sok-sok tükör, falra vetített kép, sok-sok labda. Apu már többször mutogatta nekem a tükröt, de én valahogy még mindig nem értem, hogyan is működik... hisz valahogyan aput megduplázza, és ott van apu ölében egy kisbaba is, aki mintha-mintha hasonlítana rám, de nem én az, hisz amikor én csúnyán nézek rá, ő nem kezd el sírni, míg ha ő néz csúnyán rám, én elkezdek sírni... szóval mintha én, de mégse... na itt rengeteg tükör volt, körbe-körbe... szép volt... remélem anyu még visz majd ilyen helyekre, ahol elcseveghetünk a lányokkal a legújabb divatról, ruhákról vagy akár Andorkáról.

ma anyu és apu, a tegnapi hosszú utazások nyugalmára alapozva, elvitt egy nagyüzletbe. az elején aludtam, de aztán mikor felébredtem, pont a pelus részlegen kandikáltunk a sok ember között. sokan megcsodálták a nyuszifelszerelésem, de ugyanakkor a békét, a nyugalmat és a türelmet is, amely jellemezte a magatartásom. nekem tetszett ott a nagyüzletben, de amikor az üdítő részlegre értünk, akkor már kicsit uncsi lett az egész.

Aztán átmentünk a ruhás üzletek egyikébe, anyu vásárolt egy rakás ruhát, hisz az elmúlt pár hónapban kicsit megváltoztak a prioritások, de főleg a ruhák praktikusságát tekintve kellett pár új darabot becsempésznie a ruhatárába. nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, én is kaptam egy kis piros felsőt. alig várom már, hogy anyu rámadja...

ma sokat sétáltunk anyuval. Lehet amiatt is, hogy nem aludtam el egyből, és nagyon nyugodt voltam. az utcában is nagy csend volt, mintha percekig nem járt volna egyetlen autó sem. igazán szép élmény. nem akarok egocentrikusnak tűnni, de amikor ilyen szépen süt a nap, az utca mintha leállítaná mindenperci életét, és az enyhén fújdogáló szellőcske is menetirányunkba simogatja a járdát, már-már elgondolkodom, hogy minek is köszönhető ez a fantasztikus harmónia. Ilyen körülmények között kisbabának lenni egyenesen öröm.

az igazság az, hogy nem is kellett sok, és rögtön rabjává ejtett az álom-manó, attól a pillanattól fogva pedig teljesen más világba kerültem. Kismadár létemre röpködtem a lehulló falevelek között, néha-néha elsüvített mellettem egy angyalka (kicsit hangosak voltak, tehát nincs kizárva, ezek voltak az úton elhaladó autók), párszor rámpillogott a mosolygó napocska (ekkor fordulhatott meg anyu, és szemembe sütött a nap) aztán karon fogott két kis tündér, és a magasba emeltek (ez lehetett a lift). Egyenesen csodás volt. Azt kívánom, hogy neked is hasonló álmaid legyenek. Mert ha minden embernek ilyen tapasztalatokban lenne része, a mosolyocskák nem lennének oly ritka látogatói arcocskáinknak. És mindenki megértené, hogy egy mosoly semmibe sem kerül, kivéve biológiai értelemben...

ma anyu és apu elvitt oda, ahová anyu járt terhestornászni... ott volt az a néni, akinek a hangja nagyon ismerős volt nekem, pedig sosem láttam még... és ott volt az a sok néni és mindegyik kisbabát várt. nem egészen értem még ezt a terhesség elméletet, na meg hogy a kisbaba ott van bent a nénik pocakjában, mert tisztán emlékszem még, hogy ahol én voltam ott narancssárga volt minden, és meleg... de ki tudja?

namostmár, ott volt még másik 3 anyuka kisbabájukkal együtt, és olyan szépek voltak mind, hogy az csoda. amióta apu mutogat engem magamnak a tükörben, azt hittem én vagyok a legszebb kisbaba, de mostmár tudom, hogy vannak még más szép kisbabák is. és ők is sírdogálnak, ha bajuk van, visítanak, ha fáj a hasikájuk, tehát úgy tűnik, hogy egy receptre készültünk mindnyájan, csak éppen nem mindenből került egyformán mindenkibe... legalábbis én úgy vettem észre, hogy én voltam a legnyugodtabb. Igaz, hogy míg a többi anyuka egyedül volt a kisbabájukkal, anyunak nem kellett egyedül jönnie velem, mert jött apu is. ez gondolom nagy segítség volt anyunak.

tetszett nekem ez az egész, mert nem én voltam az egyedüli kisbaba. még mosolyogtunk is egymásnak, Andorral, Eszterrel és Gyopárral.

ma anyuval újból sétálni mentünk. kicsit hideg volt, úgyhogy anyu nagyon felöltöztetett. szerintem úgy nézhettem ki, mint egy eszkimó. most kezdem érteni, hogy amikor anyu vagy apu orrával megérinti az én orrom, miért nevezik ezt eszkimó puszinak. merthogy ezek az eszkimók úgy felvannak öltöztetve, hogy az arcuk nem is látszik, nem is lehetne őket megpuszilni.

ma jót sétáltunk. anyu rájött, hogyha séta közben beszélget hozzám, vagy apuval ha ő is ottvan, akkor nyugodtabb vagyok, mélyebben alszom és nem nagyon ébredek meg útközben, még mielőtt hazaérnénk.

amúgy pénteken  nagy dolog történt... csak elfelejtettem elmesélni. az történt, hogy anyu észrevette, hogy én már igaziból figyelem a dolgokat körülöttem. anyu felkötött egy színeske zörgőt a kiságyam fölé, és én jó hosszan figyeltem azt ahogyan mozog, forog, követtem a szememmel, próbáltam felfedezni, hogy miért is mozog úgy, ahogyan mozog. nagyon ellehettem ott egymagamban, és anyu nyugodtan végezhette a dolgát. így tehát mikor szombaton apu hazajött, elhíresztelte anyu, hogy én milyen ügyes vagyok, és figyelem a tárgyakat. aztán azóta is rázogatják nekem a zörgőt, már-már idegesít a zokogó hangja...

Anyuval megint voltunk sétalni. Egész végig próbáltam kiokoskodni, hogy mindig ugyanabba az irányba megyünk sétálni, vagy sem. Ez fontos lenne nekem, mert ha mindig ugyanarra megyünk, akkor akár többet is aludhatok az úton, hisz semmi látnivaló. Minden ugyanaz, mint a tegnap és a tegnapelőtt. Habár, most nézem, hogy mintha a levelek sárgábbak lennének. És egyre kevesebb van belőlük... lehet, hogy mégiscsak változik a táj, mégha ugyanarra is megyünk minden nap sétálni. Most, hogy belegondolok, olyan a természet is, mint az ember. Állandóan változik, ahogy apunak is elhullt a haja, úgy hullnak el a falevelek is. Szólok is apunak, hogy ne szomorkodjon, hisz a falevelek minden évben lehullnak, míg az ő haja csak egyszer hullt el... hátha kicsit vidámabb lesz...

Ma amúgy meglátogatott a háziorvosnéni. Mosolyogtam neki is. Kell gyakoroljam a mosolygást, hisz holnap megyünk egy másik doktornénihez, aki a szívhez ért, és ha szépen mosolygok neki, akkor fogja látni, hogy milyen ügyes és egészséges baba vagyok, és nem fog semmi bajt találni... Anyu és apu nagyon örülne, ha minden rendben lenne, úgyhogy azt hiszem, én is így vagyok ezzel.

ma töltöm a három hetet. Igazából már legalább három évesnek érzem magam, annyit láttam, annyit hallottam, de be kell vallanom, három hetesnek sem olyan rossz lenni. Ma apu reggel nem volt képes felkelni. annak ellenére, hogy kellett volna menjen minél korábban dolgozni, nagyon nehezen ment az ébredés. Mondjuk anyu sem erőltette, hisz olyan jó, amikor apu itthon van... aztán végül csak elment, de előtte elég sokat beszélgetett velem. mutogatta a képeket a falon, könyveket a polcon, forgolódtunk a szobában, mint egy passzátszél. Jó volt, de én jobban örültem volna annak, hogyha nézhettem volna még egy kicsit azt a képet ott a falon, amelyik anyuról van, amikor szappanbuborékokat fújdogál.

Azt hiszem, arra fogom kérni anyut, amint beszélni tudok, hogy megtanítson olyan nagy szappanbuborékokat eregetni. Igen, erre fogom kérni, amint beszélni tudok.

délután még sétáltunk anyuval, aztán apu is csatlakozott. nem tudom, miért, de megint elaludtam, amint kiértünk a tömbházból...

Ma sétáltunk. Apu sietett haza, hogy míg süt a nap, kimehessünk kicsit. És sikerült. Egy kicsit sok volt a fény, de egész hosszút sétáltunk. Én persze belealudtam, mint a legtöbb dologba eddig :"> Úgyhogy kipróbáltuk a babakocsim is. Picit fiús, de engem nem zavar.

Amúgy tegnap-ma ittjárt mama, de el is ment már. Anyu kicsit nyugodtabb volt, és többet figyelt rám. Olyan jó, amikor anyu sokat figyel rám. Szeretném, ha anyu csak rám figyelne. Néha azért figyeljen apura is, mert olyankor kicsit jobb neki, mint amikor nem figyel egyáltalán rá. Anyu nagyon szereti aput. Apu is nagyon szereti anyut, csak nem mondja olyan gyakran. Pedig jobb lenne, ha gyakrabban mondaná ... jobb lenne.