ma nagyon sokat játszott velem nagymama. Bárcsak mindig itt lehetne, hisz őneki több ideje akad velem foglalkozni, miközben anyu vagy apu éppen el van foglalatoskodva valamivel. Ma például azt játszodtuk, hogy én kisbaba vagyok, és a kiságyamban nézem a nagykönyvecskémet. hm... dehát ez nincs is olyan távol a valóságtól... lehet, hogy nagymama ezt előre tudta, és rávett engem, hogy ezt játsszuk, ami nem is egy játék, hanem a való világ? nos, pillanat, mivel ha ez nem játék volt, hanem a valóság, akkor ilyen egyszerűen játékszerű az élet? Az kell hogy legyen, de akkor nem értem, hogy anyu és apu néha miért olyan szomorú, ha az élet ilyen egyszerűen nagyszerű... azt hiszem, még belenézek valamelyik nagykönyvecskémbe, hogy ezt kiderítsem...

Ajaj, és ma este még tanultam egy új ... mutatványt, mert kimondani még nem tudom, de elmutatni már igen. Tehát ennek ennyi: slussz pász.

anyu kedvenc testvérének

Ma hazaérkezett keresztanyu és szentgyörgyi nagymama. Már nagyon vártuk őket. Apa éppen magyarázza, hogy milyen az, amikor sok jó ember kicsi helyen elfér. Nem mindent értettem, de abból kiindulva, hogy az én apum nagyon jó, én  meg nagyon kicsi vagyok, és jól megvagyunk egymással, azt hiszem, ez lett volna a lényege annak, amit apa mondott. Én szeretem, ha apa magyaráz, és ííííígy felnézhetek rá.

Ez itt egy kismadár. Nem olyan, mint én, kicsit más. Általában csendes, de van úgy, hogy beleszól a társalgásba - eddig akár úgy is vehetjük, hogy olyan, mint én. Node neki szárnyai vannak, és amikor kiengedi Csilla vagy Róbert a kis kalitka otthonából, akkor körberepkedi a lakást. Nagyon kíváncsian figyeltem a mozgását, hátha eltanulok tőle valamit. Azt hiszem, ő is tudta, hogy egy másik kismadárral nézhet szembe, mert egy darabig ő is csak figyelt. Vajon mit tanult el tőlem?

Apa szerint később majd ilyen leszek. Vagy ha nem is én, akkor a copfjaim. Annak örvendek, hogy akkor van, amiről mintát vegyen apu a hajfonáshoz. Bár amíg ekkora lesz a hajam, a blúzom összezsugorodik. És akkor már nem tudom majd apának mutatni, hol húzza szorosabbra a fonatokat. Hm...talán akkor mégsem egészen ilyenek lesznek a copfjaim. Bár ha apa jól megnézte, akkor meg is jegyezte. És akkor mégis ilyenek lesznek azok a copfok, hurrá!

apu azon az elven van, hogy nem szabad sokat sírni, hisz kisírom a szemem színét. Ígyhát eldöntöttem, hogy bármennyire is fájt a fülecském, nem sírok többet. Na meg persze a sok biztató szó is segített, hogy viszonylag könnyen áttegyem magam ezeken a nehéz perceken. Köszönöm szépen tehát Katalin(ék)nak és Dánielnek a biztató szavakat. azt hiszem, mostmár büszkén nézek szembe magammal, hisz igazándiból nekemis nagyon tetszik. aztán később még a szemem színével is találtathatom a fülbevalót, ha ügyes leszek...

csak azért nem mosolygok, mint jó szokásom, mert ez nem a kedvenc törölközőm. anyu ezt tudja. de most ki van mosva a másik, ezek a lehetőségek... azt hiszem, ha nagy leszek, találok magamnak egy kedvenc törölközőt, és veszek belőle vagy 7-et. így mindig a kedvenc törölközőm lesz soron fürdés után... ezt vajon a felnőttek miért nem találták még ki?

azért van kimosva a másik, mert ma anyuval babapancsin voltunk. ott voltak a kisbarátnőim is, Eszter, Boglárka, Miruna na meg Andorka és Dávid is. nagyon szép volt, csak aztán a babapancsiból babasírás lett. azt mondják ragályos, ha egy kisbaba sír, mindenki rázendít. sokat nem tévednek, hisz még az én nyugodt természetemet is felbolydította az az éles babasírás... jövő héten is megyünk...

...és nincs ideje anyának vagy apának (de inkább anya szokott) főzni, akkor rendelnek egy ilyen nagy tányér ételt. az igazán furcsa csak az, hogy ennek az ételnek a tányérját is megeszik anyáék. mindenestől...igaz, ezek a tányérok általában puhábbak, mint amilyen tányéraink nekünk vannak, de még mindig csodálatba ejt engem, hogy ez hogy lehetséges. egyszer utánajárok a dolgoknak...

anyu észrevette, hogy amikor valami az arcocskámra téved, én szétvetem a kezeim, megpróbálok nem szuszogni, és kicsit tehetetlenül várom, hogy elmúljon a veszély. szerintem ezért kell vigyázni a kisbabákra szüntelenül, mert lehet magukra húzzák a takarót, aztán nem tudják a helyzetet kezelni. anyu még azt is mondja, hogy ez valamilyen szinten összefügg a búvárreflexel, azaz amikor anyu hasában voltam, nem szuszogtam. ezt az összefüggést az is bizonyítja, hogy ha anyu az arcocskámra fúj, én nem szuszogok, csak miután nem fúj már. egyszer megkérem aput filmezze le, mert elég érdekes anyu szerint a helyzet...

amúgy ez a kép/öltözékem egyben üzenet anyunak is... 

hamarosan ideje lenne apunak megtanulni hajat fonni... még éppen nem életfontosságú, de egyre közelebb kerülünk azokhoz az időkhöz, amikor ott ülünk türelmesen vagy fél órát, és apu fonogatja a rajzfilmfigurákat a hajamból... vajon lehet ilyent? még nem százszázalékos, de azt hiszem, nem lesz göndör hajam. végülis ez jó is, mert nekem jobban tetszik a hosszú, egyenes haj...

nem értem, apu miért kellett annyit kínlódjon a kiságyam elkészítése alatt, hisz az egész kiságyból alig látszik ki valami. ezek a felnőttek mintha nem is gondolnák át a dolgokat, mielőtt minden energiájukat beleölnék... Nembaj apu, besegítek: levetkőztetem a kiságyam...

Unokám születésekor

- Édes Atyám, igaz örömet csak Te adhatsz gyermekeidnek. Csodálatos volt számomra, amikor gyermekem született. Azt hittem, ennél nagyobb öröm nem is érhet ebben az életben. Köszönöm, hogy most hasonló nagy örömmel ajándékoztál meg! Köszönöm Atyám, hogy ott voltál a szülőasztal mellett és átsegítetted az orvos beavatkozása által az édesanyát a nagy harc küzdelmein. Áldott légy, hogy egy új emberke született e világra.

Muszáj megszorongatnom a játékaimat, ha a kezem ügyébe kerülnek. Muszáj lépegetnem, ha a talpacskámmal "földet" érzékelek (anya vagy apa hasát legtöbbször). Muszáj gyorsan súrolgatnom egymáshoz a lábacskáimat, ha örülök, vagy ha valami izgalmas kerül a szemem elé - ilyenkor a karomat is széttárom. Muszáj megnéznem időnként anyát szopizás közben, és ha valami szépet álmodtam, muszáj elmondanom neki. És persze muszáj mosolyognom, ha anya vagy apa vagy akár más kíváncsi ismerős vagy ismeretlen mosolyog nekem. Legrosszabb kedvemből is ki lehet ezzel zökkenteni, csak kitartóan és szépen kell mosolyogni. Hm... ez akár kezelési útmutató is lehetne hozzám. Bár én remélem, mindig anya vagy apa fog vigyázni rám. 

Én már tudom, milyen lesz a kardigánom, amikor megnő! Láttam egyet nagyszüleimnél, anya segítségével kinyomoztam, hogy a nagytatámé. Nos, egészen bizonyos, hogy az a piros kardigán is valamikor olyan kicsi volt, mint az enyém itt. S akkor vajon, ha megnövök, nagytata lesz belőlem?

Tele a lakás mosott holmival. Vizes cucokkal. Száradó ruhákkal. Anya meg folyton tereget. Kiterít, átterít, leterít. Pakol, csiptet, összefog, hajtogat. Szinte engem is rávett, vegyek részt mindebben, de én csak a vizezős részt szeretem egyelőre. Összenedvesítem a ruhámat, ami éppen rajtam van, és ha nincsen állkendőm, akkor a ruhát, ha van, akkor a nyálazót kell cserélni rajtam. Ma estére viszont új alvósisakot kaptam, csak reménykedem, nem nő utána a fejem.

Ma anya azzal állt elő, hogy vége van az évnek, s hogy holnaptól új év kezdődik. Aztán egy kis versikét mondogatott nekem, amiből nekem csak a "vissza-vissza" tetszett. S úgy látszik az óév megérdemli, hogy szépen búcsúztassuk, mert mind felöltöztünk szépen a tiszteletére. Vagy az új év köszöntésére? Nem is tudom, ezt nem magyarázták el. Én mindenesetre felvettem szép ruhácskámat, többször lehúztam, mint ahányszor felhúztam a pampócskáimat, írtam kedves ismerőseimnek egy üzenetet, aztán gyorsan elaludtam.

az utóbbi időben bejön nekem ez a kistehénke... nem tudom miért, aligha van bármi köze ahhoz, hogy én tejecskén élek, mindenesetre nagyon kis szimpatikus számomra. lehet amiatt, hogy olyan tiri-tarka-barka, mint ... nem is tudom, láttam-e még hasonló tarka-barkaságot. kinevezem kedvenc játékomnak.

megérdemli.

ma bedugtam a kezem a kistakaróm alá, és felemeltem, mozgattam, hadonásztam vele... a végére meg egész kiselőadás lett belőle, amelyben a két kezem a két főszerepet vállalta el, míg a nézőközönség szerepét anyu meg jómagam vettük át. Nem is tudom, kinek tetszett jobban az egész előadás, mindenesetre én nagyon jól éreztem magam... anyu mesélte, hogy lehetnék akár bábszínész is. meg kell gondolnom, mindenesetre már úgy érzem, túl sok minden van ott kint a nagyvilágban, amivel foglalkozni lehet, úgyhogy nem is értem, hogy lehet az, hogy egyes emberek unatkoznak, nem találják a helyüket a társadalomban, nem igazán értik, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb számukra...

én azt hiszem, én rengeteg minden leszek, ha nagy leszek, hisz számomra nem az a baj, hogy nem tudom, hogy valami talál-e énnekem, hanem az, hogy annyi minden lehetnék, hogy nem fogok tudni egy dologgal betelni.

anyu kapott egy kis tanulságos filmecskét egy másik kedves anyukától és meglepődve konstatálta, hogy nagyon érdekes dolgok vannak benne: egy egész pici baba szó-repertoárja. másnéven a kisbabák egyedi nyelvezete, amikor próbálják felhívni a szüleik figyelmét, hogy valami nem felel meg nekik.nem egy ördöngös dolog, és mivel én élő példa vagyok, hogy igenis megfelel a valóságnak a dolog, szíves figyelmébe ajánlom minden anyukának, vagy leendő anyukának. Mellesleg nemcsak megfigyelés alapon bizonyítható az alábbiak valódisága, hanem biológiailag is, amint az komolyabb okoskodás után kiderülhet.

Nos, akkor íme az a híres 5 szó, amit minden anyukának tudnia kell, és nem feltétlenül kell saját tapasztalatából felfedezze ezeket:

1. NEH - anyu, éhes vagyok
2. OWH - anyu, mostmár jó lenne aludni, mert álmi vagyok
3. HEH - igazán segítene egy peluscsere, mert kicsit kényelmetlenül érzem magam
   
4. EAIR - most ne zavarj: "nagy munkában" vagyok
5. EH - kis buborékok zavarnak ott bent. anyu, vegyél fel kérlek...

a tegnap késő délután anyuval kaptunk egy szál virágot aputól. én nem igazán értem, mi a lényege a virágnak, esetleg mi a jelentése, de nagyon szép, és csak csodálni lehet. gondolom, majd ha nagy leszek, megértem, és nemcsak csodálni fogom, hanem értékelni is.

amúgy este fürödtünk, és most először habfürdős fürdőt készített elő apu. nagyon érdekes volt, kicsit megtévesztő is, nekem olyan ennivalónak tűntek a habok, és meg akartam kóstolni a habokat. Aztán mikor anyu és apu nem figyelt egy pillanatra, sikerült is jól belemártanom a kezem, és a számba tennem a habot. aztán olyan jóízűen majszolgattam a habot, hogy még apunak is meg kellett kóstolnia. igazából nem volt semmilyen íze, de az összetétele, selymessége igazán csalogató azóta is. kíváncsi vagyok, miből készítik a habot. 

Közben még kiokoskodtam valamit: apu, miután hazajön, még szokott néha-néha dolgozni a számítógépen... erre én nem is gondoltam, pedig ez éppen azt jelenti, hogy apu valami iroda gubbbbbanc, aki egész nap a képernyőt nézegeti, és azokat a kis billentyűket pattogtatja... hamarosan szerintem a pontos megnevezését is megtudom ennek...

Ma amúgy sétálni voltunk anyuval. kicsit esős idő volt, de azért jót tett ott kint. nicsak, egy mondat, amelynek minden szava t betűvel végződik... ez vajon egy kontra-alliteráció?

ma állítólag nagy nap van, mindenki szabadnapot kapott a munkahelyéről... de valahogyan ez nem látszik a családon belül, hisz apu ma is dolgozni ment a házikónkhoz. már nagyon kíváncsi vagyok, mi jön ki ebből az egészből, de én nagyon úgy saccolom, hogy legalább egy palota készül amoda. ha pedig valami kis kulipintyó lesz a végeredmény, legalább közelebb kerülök apu foglalkozását illetően az eredményhez. Legalábbis annyival, hogy az építészetet, építészetben dolgozót és minden ehhez kapcsolódó szakmát mind-mind kizárhatok a lehetőségek listájáról. nagyon-nagyon kíváncsi vagyok már, de azt hiszem, még várnom kell egy kicsit.

anyuval sétáltunk egy marékkal, nagyon szép idő volt, mintha nyár lett volna. azt hiszem, nem akarok majd időjárással foglalkozni, ha majd megnövök, hisz nagyon megmagyarázhatatlannak, kaotikusnak tűnik nekem ez az egész időjárás mese.

mióta anyu felakasztott pár játékot a kiságyam fölé, nagyon szeretem, ahogy az idő telik... és én sem unatkozom. most újabban egy kis nyusziszerűséget aggatott fel, és én annyira tudom csodálni, hogy anyu és apu el vannak ámulva, hogy sok-sok ideig egyedül maradhatok a kiságyamban, és nem nyugtalankodom, zsémbeskedem, amíg a kis nyuszika mozgolódik a fejem fölött, és énnekem van, mit néznem. ők még nem tudják, de ez az életem azon szakasza, amikor felfedezem a körülöttem levő világot. mostmár nemcsak hangokra reagálok, hisz egyre jobban látom, mi történik körülöttem.

Szerinted, melyik a kedvenc játékom az alábbiak közül? (szólj hozzá, és szavazz valamelyikükre...) Amúgy sokkal több van nekem, de egyelőre ezeket szeretném jobban megismerni...

• tehénke
• Celesztina
• malacka
• csámpi-hápi
• nyúl

a tegnapi fárasztó nap után nagyon jól esett egy kis csendes délelőtt csak anyuval. aludtunk is egy jót együtt, szinte három órát, szerintem anyunak is legalább olyan jól esett, mint nekem. olyan jól elvoltunk itt ketten, hogy még sétálni is elfelejtettünk menni. de, hogy a friss levegő ne maradjon ki a mai nap programjából sem, anyu felöltöztetett, és kimentünk az erkélyre. aztán elaludtam ott kint, pontosan úgy, ahogyan sétálás közben...

ma nagyon sokat olvasott nekem anyu, lehet, hogy anyu foglalkozásának van köze az íráshoz/olvasáshoz, és emiatt olvasunk ennyit. lehet, hogy valamiféle irodalmár. én kismadár, ő irodalmár. tehát ha én is irodalmár leszek, ha felnövök, akkor lehetnék irodalmár-kismadár. :) még rímel is...

anyu, amikor éjszaka megetet, általában féloldalra fordít, és lefeküdve bonyolítja le a műveletet. aztán pár napja anyu és apu észrevette, hogy én szinte át tudok fordulni a hasamról a hátamra, de aztán ma anyu rájött, hogy úgy tűnik, nem is a hátamra akarok átfordulni, hanem oldalra, hisz éhes vagyok, és enni szeretnék. Nagyon tetszik nekem az, amikor anyu és apu kiokoskodja ezeket a dolgokat. igazi fejtörő helyzetek, de ők mégis képesek kitalálni, megérteni. visszatérve a kis célomra, amely keretén belül ki szeretném deríteni, hogy mivel foglalkozik anyu és apu, amikor dolgoznak, azt hiszem, nem lesz nehéz dolgom, hisz bizonyosan örököltöm tőlük ezt a kiderítős, kiköbzős, okoskodós tulajdonságot...

azt hiszem, most elkezdek gondolkodni ezen... de mivel amikor gondolkodom, elég gyorsan jár az eszem, a megfelelő biztonsági lépéseket kénytelen vagyok megtenni... amint a mellékelt kép mutatja :)

anyu ma versikéket mondott nekem. én meg próbáltam utána mondani, de sajnos csak valami monofrekvenciájú hablaga jött össze. de anyu nagyon türelmes és kitartó, úgyhogy nagyon megdicsért, majd újból mondogatni kezdte ugyanazt a versikét, hátha most pontosabban tudom majd visszahablagolni. az érdekes az, hogy én jóval hamarabb meguntam, mint anyu. Anyu szépen türelmesen csak ismételgette, mindig ugyanolyan nagy figyelemmel ejtve a hangsúlyt éppen oda, ahová annak lennie kell ejtve, énmagam nagy elcsodálkozására.

anyu nagyon türelmes. azt hiszem, ha nem választott volna még karriert, akár tanárnő is lehetne. tényleg... vajon mivel is foglalkoznak a szüleim??? azt hiszem, utánajárok ennek a dolognak, mert eddig csak azt látom, hogy anyu minden nap egész nap velem van, mint egy full-time anyuka, apu meg elég későn szokott hazajönni, aztán meg különféle labdajátékokra megy. Nem hinném, hogy sportoló lenne, mert túl gyakran lesérül. hm... ez igencsak jó kihívásnak bizonyul, úgyhogy utánajárok a dolognak... egyelőre most alszom egyet, hátha álmodok valamiféle tervet. azt szokták mondani, hogy a zseniális dolgokat mindig előre megálmodják... mint azok a kis majmocskák és a kémia, bármi legyen is az.

esetleg te is segíthetsz különféle tippekkel, hogy hamarabb fényt illusztráljak az igazságra. De ne feledd, csak tippeket várok, semmiféle pontos válasz, hisz még a végén elkényelmesedem... :)

anyu nagyon szeret fényképezni... azt hiszem, aputól kapta el e ragályos szokást, mindenesetre nagyon szereti pattogtatni azt a kis fényes gombocskát. és azt hiszem, hogy ért is hozzá... azaz nem értek én hozzá, de ez a kép nagyon tetszik nekem.

és sokkal kitartóbb is, mint apu. nemrég észrevettem, hogy mégha nem is beszélt erről a témáról, minden sétálásunk alkalmával lefényképezte az őszi fák magányát. minden nap. lehet, hogy megfigyelést tartott, aztán nemsoká összehasonlítja azokat a képeket, és lehet, hogy rájön valamiféle összefüggésre. vagy csak egyszerűen látni fogja az idő múlását egy ilyen ártatlan kis folyamatban... lehet, hogy emiatt is fényképez le engem is nap mint nap, hogy később láthasson engem, ahogy felnőttem... 

de végülis ő is tudja, hogy az, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan, sőt, még különféle fényképezőgép objektíveknek is... az igazi változást, ami engem illet, nem a fotók fogják felvázolni... gondolom

azt hiszik a felnőttek, hogy mi kisbabák semmi sem tudunk, vagy minden úgy van, ahogyan az látszik. Pedig azt hiszem, nem így van... ma egész mondatokat hablagoltam anyunak, és néha-néha mintha értette is volna, máskor meg egész más dolgokat értett, vagy akart érteni... nem is tudom, hogy van ez, de azt hiszem, nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ezért van az is, hogy amikor elalszom anyu vagy apu ölében, de aztán letesznek, rögtön felébredek. ugyanis lehet, hogy úgy tűnik, hogy alszom, de igazából én még félig ébren vagyok. Lehet, sokszor úgy tűnik, hogy csak hablagolok, de igazából én igaziból beszélek... csak sajnos nem mindig érti anyu vagy apu... bizony ám, lehet, hogy csukva a szemem, de attól még látlak...

Tegnap anyu bemutatta legújabb barátomat, egy sárga kiselefántit. ajándék, diákok hozták. anyunak meg apunak könyvet hoztak, amiben azt olvasták, hogy én vagyok az ajándék. nekem meg az az ajándék, hogy újabb és újabb barátaim vannak: keresztanyutól Celesztina és Kismalac és Tehénke és Csámpi Hápi, mamától a fürge-vidám pillangók, s most a kiselefánti.

sokszor úgy érzem, hogy ez nagyon sok ajándék ahhoz képest amit én ajándékozok anyunak meg apunak, igaz, azt minden nap, a lehető leggyakrabban: a mosolyomat. dehisz én kicsike vagyok, csak ennyit adhatok. most meg alszom egyet, hogy holnapis tudjak jó pihenteket mosolyogni.

újra itt a hétvége. Apu még csütörtökön elment dolgozni a házunkon, úgyhogy csak anyuval és mamával. nagyon szép napok voltak ezek, hisz anyu és mama szeretik a rendet, úgyhogy minden nap pontban 9-kor fürdettek, és minden olyan pontos volt. lehet, hogy én is ilyen szervezett kislány leszek. ugyanis tetszett nekem ez a rendszer. legalább mindig tudtam, hogy mi következik, és hogyan.

aztan szombaton este jött apu. és játszodtunk este jó sokat. nagyon hiányzott nekem apu és a hangja. Sokan azt mondják, hogy valójában, amikor ilyen aprócskák vagyunk az egész világ egy nagy homályba merül, és igazából nem is tudjuk az embereket megkülönböztetni, habár nem így van ez. ha beszélnek hozzánk, a hangból mindent megértünk/megérzünk. Én nagyon szeretném, hogy anyu és apu mindig ott legyenek együtt mellettem...

na ma apu haza se jött, csak késő este. megint valami labda ügye lett, ami még nem is lenne gond, csak ha eddig legalább aktívan részt vett a labdajátékban, ma Medgyesre ment megnézni egy kosármeccset. Szóval csak nézte, mégcsak nem is játszott. Mondjuk összekötötte egy látogatással is, ugyanis nagyiék Medgyesen élnek, de még így sem értem. Végülis mégiscsak igaza van anyunak. nem lehet megérteni a férfi és a labda közötti kapcsolatot.

Amúgy mostmár gyakrabban járunk anyuval sétálni. rájöttem, hogy nem is olyan rossz, és végülis én szeretek sétálni. főleg a liftes része tetszik. a zaj, az nem annyira tetszik, amikor gyorsan mennek el mellettünk az autók. Lehet, hogy apu is úgy szokott menni az autóval, olyan gyorsan és eszeveszetten? lehet... végülis lehet, rá van kényszerítve, hisz ha labdázni megy, oda kell érjen, még mielőtt a labda elgurulna... na, ezt én sem értem. mindegy.

ma anyu olvasott nekem. aztán szólt a telefonja, és kiment, egyedül hagyott engem a könyvvel. én próbáltam valahogy kiköbözni, hogy mi lehet ott a sok-sok betű között, de sok-sok kínlódás után csak annyira jutottam, hogy a nevem, Zonga jelentése éppen sólyom. Tehát Zonga azt jelenti, hogy sólyom. Igenám, de a sólyom betűit ha összekeverem, éppen kijöhet az a szó is, hogy MOSOLY. szerintem ez nagyon szép. Mindenesetre azt hiszem én még picike vagyok, hogy túlzásba vigyem az olvasást, úgyhogy mielőtt még bárki is észrevenné, szépen csak belealszom ebbe a szép színes könyvecskébe.

habár várjunk csak, azt hiszem éppen kielmélkedtem, miért szeretek mosolyogni...

a felnőttek úgy össze tudnak zavarni. anyu próbálja betartani, hogy lehetőleg 3 óránként egyek. ez segít nekem rendben tartani a haskómat, hisz így kicsit rendszerezettebb az egész, és ritkábban vannak görcsöcskék ott bent. 

én viszont még hozzátennék valamit az egészhez... nem vagyok én atom-óra... van, amikor szopizok, és a sok mozgástól kicsit hamarabb megemésztem a tejecskét. Van, amikor a tejecske könnyen felbomlik a hasamban, van, amikor olyat álmodom, hogy sok-sok energiára van szükségem, és egyszerűen elfogy a hasamból a tejecske. Ez nem órára megy. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy ezek a felnőttek nem találják a helyes utat... próbálják betartani minden "okos" és "tapasztalt" másik felnőtt irányítgatásait, de elfelejtik azt az egyszerű tényt, hogy nem vagyok atomóra, és ezzel meg is beszéltük a megbeszélnivalót.

amikor azt mondják a felnőttek, hogy nem lehet még éhes, hisz most evett 2 órája, ha beszélni tudnék visszavágnám, hogy márpedig akkor ezek szerint, ha a szobában 22 fok van, akkor nem fázhatsz, nembaj, ha reszketsz is, de ha van 22 fok, akkor az egész csak egy nagy kérdőjel, és szó sincs fázásról. Szóval valahogy úgy érzem, hogy ezeket a kontrollálhatatlan feltétlen vagy feltételes reflexeket akarják irányítani ezek az okos felnőttek...

ma prüszköltem egy jó nagyot. anyu éppen le is fotózta. mikor prüszkölök, mindig azt mondja anyu, hogy egészségedre. nem egészen értem még az egészet, hisz ha egészséges lennék, nem prüszkölnék, ha meg prüszkölök, akkor nem nagyon hiszem, hogy az az egészségemet tükrözné, de biztosan van benne valami értelem. gondolom, hamarosan megtudom, ha még cseperedem egy kicsit, és bombázhatom majd anyut és aput a végtelenségig tartó "miért?" kérdésekkel.

Nem tudom, hogyan látják a felnőttek ezeket a kérdéseket, azonban annak ellenére, hogy ők kicsit unják már, szerintem teljesen normálisak. sokszor idegesek is, amikor már a 67. miért kérdést feltettük egy egyszerű témával kapcsolatosan, és türelmetlenek, hogy ez a csöppség mennyit tud kérdezni, idővel szegény kisbabát le is szoktatják nagy nehezen erről a csúnya szokásról, hogy aztán később vagy 15-20 év múlva, mondjuk egy egyetem padjain a felcseperedett kisbaba arról tanuljon, hogy a problémamegoldás/konfliktuskezelés egyik alapvető, de roppant hatékony technikája éppen e mágikus kérdés köré épül... ilyenkor valószínűleg elgondolkodik a kics csöppség, hogy ezt a sors akarta így. Ő már akkor tudta, hogy s mint, de aztán ezek a buta felnőttek félrevezették...