pedig csak két láb és két kézről van szó, mégis négykézláb a neve. mindenesetre azt hiszem, nekem tetszik, hisz kevesebb a stabil pont, még hintázni is szinte lehet, a megfelelő himbálózással. alig várom már, hogy mászni is tudjak, hisz az máris egy nagyon érdekes szórakozásnak tűnik számomra, még így is, hogy néha-néha, amikor összejön, hátrafele sikeredik.

egyik kedvenc játékom, az örökös rögtönzött játékaim mellett, mint amilyen például egy kis pampó fűzője, a kék koronám. ez egy olyan speciális kis bogyókból álló, szinte mindig hideg tapintású műanyag korona, amelyet igen nagy előszeretettel rágcsálok, mégha a fogaim nem is bújnak. anyu le is filmezte, részben...mert aztán megint próbálgatni kezdtem, hogy hogyan kell pancsizni szárazon. na meg kóstolgattam az ágyat is, hátha finomabb azóta, amióta utoljára kóstolgattam.

de ez valahogyan nem megy még nekem. annyit tudok, hogy az olvasás megkönnyebbítése érdekében a száj egy fontos szerepet játszik, de énnekem sehogy sem sikerül még, pedig már szinte le is nyeltem a kis játékkönyvemet. Szerintem ha elég sokat elvagyok ezzel, egyszer csak kiokumlálom, hogy mi is az olvasásnak azon titokzatos procedúrája...anyu majd biztosan nagyon büszke lesz rám, ha összejött. mindenesetre már így is büszke rám, hisz mindenféle játékom iránt mély érdeklődést mutatok, amennyiben a címkéjén sok kis szövegecske található, így anyu máris azt hiszi, hogy én a címkéket olvasom. és természetesen, mivel legtöbbjén azt írja, hogy 3 éves kor alatt nem ajánlott, én hűségesen meg is szabadulok tőlük, figyelmem csak rövid ideig tudják foglyul ejteni... lehet, hogy csak hinni kell benne, és kiderül, hogy tudok olvasni, csak nem tudtam róla...

...amennyire ügyesen tudom kezelni a fűzőm... igaz, egyelőre a kibontásnál tartok. Figyeljétek, hogyan fűzőztem tegnap! Ma még jobban ment, anyánál is gyorsabb voltam, így a mai akció csak képen van meg. 

most, hogy kezdek felcseperedni, jó lenne már megtanulni repülni... elvégre kismadár vagyok, és ki hallott még olyan kismadárról, amelyik nem tud repülni... Mivel én máris nagyobbka vagyok, mint egy kolibri, valószínűleg tényleg sólyomka leszek, ha nagy leszek (úgy tűnik, ebben nem tévedtek úgy, mint abban, hogy kisfiúnak indultam). Rögtön következik is, hogy akaratlanul kényszerülök a pillangók repülési rituáléjából elcsenni, amely repülési stílus számomra oly kedvelt, hogy sokszor még lábaimmal is rúgkapálok örömömben. nos, ez történt itt is a mellékelt videón: próbálom elkapni a kispillangókat, szárnyaik anatómiai csodájáról végzek kiskutatást, hátha majd beavatnak a szakma titkaiba. De túl gyorsak nekem... el-el kapok egyet-egyet, de hess, már ki is csusszannak a karmaim közül... vigyáznom kell, nehogy megsértsem gyöngéd szárnyukat.

nagy erőlködésemben meg össze-vissza hangokat hallatok: nem lehet könnyű, ahogy anyu mondaná... 

Azt hiszem, valami oka van annak, hogy itt ez a két hadonászó - anya mondta - kezecske nekem. Valamit kezdenem kell velük, egyelőre figyelem őket, s örülök, ha valamit elkapok véletlenül. Leggyakrabban a takarómat gyűrögetem, ízlelgetem, de van úgy, hogy elérem Moshit vagy Kínát. Talán ezért perdülnek meg, de ki tudja. Azt tudom csak, hogy ilyen mélyen kell dünnyögnöm, hogy ne legyen olyan ijesztő ez a felfedezősdi.

moshival beszélgettünk ma jót. de mivel nem voltam túlságosan megihletődve, kezemtől próbáltam segítséget kérni... egész vicces lett. a pillanat meg is lett örökítve. ami megvan, az nem vész el, hacsak be nem üt a tűzvész...mondta apu, akiről ma kiderült, hogy mi is a foglalkozása... igaz, anyunak jókora szerepe volt ebben a felfedezésben, hisz séta helyett fogott engem, bepászított a kengurumba, és elsétált velem apu munkahelyére. persze erre én csak később jöttem rá, hisz amúgy minden olyan hirtelen történt...

egyszer csak ébredek fel, és ott van körülöttem több tíz emberke és még több olyan fényes, képeket gyorsan váltogató képernyő. és mindenki azt csinálta, amit apu szokott itthon, amikor azt mondja, dolga van még a gépen... tehát apu nem más, mint irodakukac. nos, a lényeg viszont az, hogy ekkora csodálatnak még, azt hiszem, nem örültem. minőségileg mindenképp igen, de mennyiségileg aligha... mindenki csak úgy dongott körülöttem, meg akartak fogni, beszéltek hozzám, cirogatták a kezem, szóval mindent kipróbáltak, amit egy kisbabával ki illik próbálni. be kell vallanom, én sem unatkoztam, volt ott elég kíváncsi arc, melyek között ámulhattam és is, keresgélve a legérdekesebbtől a legmeghatódottabbon át a legcsodálkozóbbig.

apu aztán elmagyarázta, hogy ő informatikus... azaz affajta zongorista, akinek a zongorájának minden billentyűje egyformán szól, főleg azok számára, akiknek gőzük nincs ehhez a zenéhez...

Ha valaki azon gondolkodna, hogyan ébred egy kisbaba, akkor én megmutatom. apu lekapott a tegnap, miközben mamánál voltunk messze-messze, ott, ahol anyu gyerekkorát töltötte. tetszett nekem ott a nagycsaládban, hisz mindenki rám figyelt, és el voltak csodálkozva, milyen ügyes kisbaba vagyok. És ölbe fogott mama is, tata is, dédimama is. én szeretem, amikor ölben tartanak, és nem a kiságyamban kell unalmasan lapulnom...

Aztán hazafele beléptünk másik mamához is, úgyhogy teljes volt a kép, mindenkit meglátogattunk. Amúgy meg a nap fénypontja az volt, hogy én voltam a Mikulás... Igaz, még nem szekérrel és rénszarvasokkal mászkáltam a sűrű ködben, ott fent a magasban, mert még nem tudok ülni a szekér padján, de hamarosan...

ma szörnyű dolog történt délután, éppen, mielőtt apu hazajött volna. beleakadtam a kiságyam egyik rácsába. azaz beleakadtam... hozzámragadt. vagy nem is tudom, hogy mondjam, de elkezdtem magam fele húzni, és nem jött. és ekkor vettem észre, hogy van nekem valamim, ami kilóg, előlóg, elrugaszkodik néha tőlem... anyu azt mondja, nem kell aggódnom, csak az öklöm/kezem az, amitől én annyira beijedtem, és semmi gond nincs, neki is van, mindenkinek van. Dehát könnyű neki, ő már évek óta együtt él a kezével, míg én még csak most kezdem megismerni az enyémet, és kicsit félek, hogy mi lesz, ha nem fogunk túl jól kijönni egymással. mindenesetre elég meghökkentő felfedezés volt. jaj, és hogy az egész dolog még ijesztőbb legyen, nem is biztos, hogy csak egy van belőle. sőt, peluscsere közben, mintha még láttam volna valami hasonlót/hasonlókat, de az(ok) mintha kicsit másképp sikerült(ek) volna...

na mindegy mostmár, állítólag nem lehet semmit sem tenni, viszont még nem teljesen tiszta ez az egész história... nagyon várom már ma estét, hogy fürödjünk, és ha minden igaz, ma újra a nagy kádban fogunk fürdeni, lehet, hogy lesz lehetőségem fülön csípni a lényeget...

ma apu, miután felkeltünk, tisztába tett. nem szokott ő túl gyakran tisztába tenni, de hétvégén próbálja bepótolni a lemaradást. Aztán játszodtunk anyuval és apuval, és végre mostmár kaptam elég figyelmet ahhoz, hogy beszélgessek velük. Remélem értették, amit mondtam, hisz nagyon fontos dolgokat mondtam: anyu, apu: én nagyon szeretlek titeket. vigyázzatok rám, ahogy eddig tettétek, mert ígérem, hogy amikor nagyobbacska leszek, büszkék lesztek rám. 

Nos, most alszom kicsit, hisz később sok-sok látogatóm lesz, Mónika, Rudi és anyu szülei. Kialszom addig magam, habár az éjszaka nagyon sokat aludtam, volt olyan, hogy két szopizás között még 5 órát is.