ma reggel nagy meglepetésemre messzi mamák még itt voltak nálunk. Aztán gyorsan nagy családi ébresztőt szerveztem, hogy jó hosszú legyen a nap, sokat-sokat tudjunk játszani. Persze reggeli után nem sokkal meg is értettem, hogy ez a játszás mindenkinek mást-mást jelent. Tata meg apu elhúztak fúrni-faragni-vésni, miközben mama, anyu meg én maradtunk mosogatni-takarítani-törölgetni.

Később kiderült, hogy hivatalosak vagyunk másik mamáékhoz késleltetett szülinapi ebédre, úgyhogy én kidöltem, hogy pihenjem ki magam. Kell is az erő és türelem annak a sok embernek, aki majd körülöttem sürög-forog, vagy akik körül én majd viharzom fel és alá. A hosszú és alapos pihenésemmel kicsit kiéheztettem a népet, de ébredés után átszáguldottunk mamáékhoz, megejtettük az ebéd hagyományát, majd beálltunk a szokásos családi fotóra. Én próbáltam ott középen egyensúlyozni-tartani a két mamát, azonban a két tatára már nem maradt erőm, így egyik tata dőlingél, másik tata a zsebébe fogózkodik, míg anyu és apu keresi az időzítő gombot a fénnyel-képezgető-gépen. Amint a mellékelt kép mutatja nem sok sikerrel, ugyanis még időzítés előtt megfényelt a gép, hogy csendes tanuságot tegyen az adott pillanatról a jövő szemeinek.

Aztán mamáék otthon maradtak, mi haza mentünk, másik mamáék pedig haza-haza kocsikáztak. Ha tehetem, még szervezek hasonló napokat.

Ma. Mondja anya, hogy lejárt a várakozási idő, ma jönni fog az angyal. Előbb apa érkezett meg, neki legalább annyira örültem, mintha máris az angyal érkezett volna meg, de aztán a sok rendezkedésből, öltözésből, terítésből arra következtetem, hogy még várni kell.  Aztán megérkeztek nagymamáék is, ekkor már a vacsorának örültem leginkább, mert igen éhes lettem a nagy készülődésben-várakozásban. Annak is nagyon örültem volna, ha végre a készülődő fogacskám bújik ki, de az még csak mocorgott nagy dérrel-dúrral. Az angyal viszont észrevétlenül osonhatott be, mert semmit nem láttam, csak a szobaajtó tárult fel egyszercsak, és ott volt bent a fa. Karácsonyfa - alatta meg ajándékok. Az egész család tanulmányozhatott aztán! Kár, hogy mi semmit nem adhattunk az angyalnak... De jövőre hátha.

Anya mondta tegnap, hogy ma megyünk játszani-énekelni-találkozni-ünnepelni, és olyan kedvem kerekedett, hogy akár rögtön elindultam volna, de aztán aludtunk egyet rá. Ma reggel Tili várt, csak épp hiába kínálgatott mindenfélével, én úgy döntöttem, megvárom a

szokásos vásárhelyi kiflizést. Ez pedig a havazás és az alvás miatt a babaünnepély elejére csúszott, de így legalább Anna s Andor is ehetett egy keveset. Dániel, úgy emlékszem, nem kért. Jujj, annyi ismerős volt: Eszti, aki odajött hozzánk, és olyat mondott kimondottan nekünk, hogy anya nagyon elcsodálkozott. Azt hiszem, jó lenne, ha én is meg tudnám így csodálkoztatni anyát. Most csak azt kell kitalálnom, mit mondjak legelőször. Node lássuk, ki volt még ott? Dávid, Zsófi, Szilárd, Alpár, Kata, David, Gyopi, Zsanett, Réka, Timi, Zsófi, sokan-sokan, akiknek nem tudom a nevét, és mindenkinek az anyukája, néhánynak az apukája is, Zsanettnek a testvére is. Legelőbb tehát találkoztunk, aztán énekeltünk, aztán játszodtunk. Már ennyi is elég nagy ünnepélyességet teremtett, de aztán még ajándékokat is kaptunk. Én csak itthon bontottam ki, ott inkább a másokét nézegettem. A csengő tetszett, ugyanolyan, mint az egyik meglepetésem.

Itthon várt még egy meglepetés: a postaláda Esztiék üdvözletét tartogatta. Kicsit viszontagságosan (anya elejtette, apa végigfuharozta rajta a hattonnás autót), de végül bekerült a házba is, elolvastuk (csoda folytán csak a boríték ázott el a hóban), és nagyon örültünk neki. Köszi, Eszter!

Huhh, de csodanap volt a mai. A játszóházban sokan voltunk (ide írom gyorsan: Eszter, Gyopár, Andor, aztán Soma, Zsanett, Csenge, Sarolta, Janka), mondókáztunk és mászkáltunk kedvünkre. Aztán meghintáztattuk a labdákat és a lufikat, szét is szórtuk valamennyit, csak utána nem a nagy sziromra telepedtünk le, hanem a tortát ültük körbe. Mindenki kapott egy kis dobozkát, én gyorsan ki is bontottam az enyémet, hadd lássam, mi van benne. (Anya mondja, hogy nem is az enyémet bontottam ki, mert az enyém nála volt, hanem szereztem egyet, nade aztán anya odaadta a miénket, és így az lett az enyém, amit kibontottam, ugye értitek.) Iszogattunk finom almalevet (én csak épp megkóstoltam), a torta mellé banánt is majszoltunk, és közben még szappanbuborékot is csodálhattunk. Aztán össze kellett gyűjteni a sok apró labdácskát, és már minden a dobozban volt, mégsem tudtam a pöttyösnek ellenállni, és elcsentem még egy rövidke sétára. Egész jó volt így együtt lenni, 1. mert rég nem voltunk, 2. mert háromszor is átmásztam a mászóalagúton, 3. mert sok kis meglepi volt, 4. mert sokszor el is feledkeztem anyáról, de anya mégis mindig ott volt, és nem kellett keresnem.